Kultúrharc a vörös szőnyegen
Sejteni lehetett, hogy az idei Oscar-évad sem telik el identitáskonfliktus nélkül, s nem is kellett csalódni: Issa Rae színésznő azzal a mondattal zárta a legjobb filmrendezők személyének bemutatását, hogy gratulál „ezeknek a férfiaknak”.
A fekete lány semmi problémát nem látott abban, hogy ő ismertesse a jelöltek kilétét, és ne egy fogyatékkal élő, transznemű színművész, úgyhogy készséggel eleget tett a patriarchátus felkérésének, s reprezentálta személyével a nemi erőszak kultúrájának ezt az igazán elegáns eseményét. Issa Rae nem követelt ötven százalékos kvótát a női rendezőknek, s meztelen tüntetők sem fröcskölték le őt menstruációs vérrel a megalkuvásáért, úgyhogy a vadászszezon igazán finom gesztusokkal vette kezdetét.
A következő provokációt Stephen King követte el. Az ismert hímnemű író köztudottan képes volt Tortúra című regényében szörnyetegként ábrázolni az érzékeny asszertivitással kommunikáló, s nőiségében ennek ellenére megalázott hőst, Annie Wilkest, kinek kifinomult női energiáit a filmfeldolgozásban a nagyszerű Kathy Bates tette felejthetetlenné.
Stephen King, a legendás fehér bőrű nőgyűlölő, aki A remény rabjai és a Halálsoron című regényeinek cselekményét egyaránt férfi börtönökben játszatja – csak hogy ne kelljen női karakterek női szempontjaival foglalkoznia –, a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia jelöltállításának védelmében az alábbi gyűlöletbeszédre ragadtatta magát: „Nem törekszem diverzitásra a művészetben. Csakis minőségre. Azt hiszem, ha máshogy működnék, az rossz lenne.”
Ezúton biztosítom teljes szolidaritásomról azokat az elvtársaimat és elvtársnőimet, akik tömegesen tiltakoznak a gazember szavait hallva. Diverzitás nélkül nincs művészet, kvóták nélkül nincs sem társadalom, sem kultúra, csak elnyomás és propaganda. Elég a fehér férfiak egyeduralmából!
