Kuncze Gábor: egyre borzalmasabbak Orbán mondatai

HírKlikk 2020. augusztus 10. 06:10 2020. aug. 10. 06:10

Orbán Viktor miniszterelnök pénteki, Kossuth rádiós interjújában a többi között azt mondta: „a kormánynak természetesen nem jár szabadság, de muszáj elengednem a kormány tagjait, magamat is beleértve. Van az a pillanat, amikor az ember úgy érzi, hogy fűrészpor van a fejében, ami a munka rovására megy. Azért engedem el őket, hogy jobb állapotban jöjjenek vissza". Hozzátette: „ez egy civil kormány, de van egy félkatonai íze is”, ezért elvárja a miniszterektől, hogy a nap bármelyik pillanatában döntésképesek legyenek.

Utóbbi kijelentésről kérdezte Bolgár György a Klubrádió Megbeszéljük műsorában Kuncze Gábor volt belügyminisztert, az SZDSZ egykori elnökét, aki szokásos stílusában azzal kezdte, szerinte van, amit érdemes komolyan venni a miniszterelnök szavaiból, például azt, hogy fűrészpor van a fejekben, ezt ne vitassuk.

Úgy folytatta: Orbán Viktor kormányzása óta szereti a katonai kifejezéseket használni, harc van, csatatér, megvédjük, megtámadtak minket, és így tovább. Ugyanakkor feltette a kérdést: miért félkatonai működés az, hogy a miniszternek döntésképesnek kell lennie? Viszont a mondat mégiscsak árulkodó – folytatta –, mert a kórházak és egyes vállalatok katonai irányítás alá vétele, ahogy az megtörtént, az akciócsoport felállítása, vezénylése alapján is látszik, hogy nagyon szeretné így vezetni az országot a miniszterelnök, parancsra: „igenis, értettem, megyek, végrehajtom”.

Szerinte semmi olyan nem tetszik neki, ahol megbeszélni, egyeztetni, vitázni kell, adott esetben a döntést korrigálni. Kuncze Gábor úgy véli, ez van Orbán Viktor fejében, ez a félkatonai, parancsuralmi módszer. Az is ezt mutatja, ahogy a képviselőket kiválasztották, mert Orbánhoz kellett járulniuk, vagy ahogy mindig egyes szám első személyben fogalmaz. Szerinte egyre borzalmasabbak ezek a miniszterelnöki mondatok, egyre kevésbé tudja eldönteni az ember, hogy röhögjön, szomorkodjon vagy felháborodjon.

Kuncze Gábor hozzátette, normális európai demokráciában ilyet nyilván nem mond senki, de „ne vessük el ennyire a sulykot, ha Magyarországról van szó”, „Európa közepe, csak nem európai”. Hozzátette, Orbánnak a libernyákozást is sikerült megismételnie, úgy fogalmazott: „az emberjogi harcosok, akiket én libernyákoknak nevezek, rendszeresen meg szoktak sértődni”. Kuncze Gábor azt kérdezte, most akkor hívjuk „orbánnyáknak” például Müller Cecília országos tiszti főorvost, aki lemegy a határkerítéshez, ahol nincs dolga, és „a kormányzati propaganda szócsövévé változtatja magát?”.

Forrás: Klubrádió