Kurzarbeit ott és itt

Dr. Dávid Ferenc       2020. szeptember 18. 09:00 2020. szept. 18. 09:00

Németország. A német kormányzó pártok, a CDU, az SPD és a CSU úgy döntöttek, hogy a Kurzarbeit program egyről két évre történő meghosszabbítását fogják javasolni a szövetségi parlamentnek. A javaslatcsomag értelmében, a plusz egy éves hosszabbítást azok a cégek vehetik igénybe, akik eddig is éltek a részmunkaidős foglalkoztatás lehetőségével, és legkésőbb 2021. december 31-ig alkalmazhatják hasonló feltételek mellett a munkavállalóikat. A Kurzarbeit meghosszabbításának milliárdos költségei lesznek, ezt azonban a kormánykoalíció a tervek szerint nem hitel, hanem vissza nem térítendő támogatás formájában kívánja biztosítani a jövő évi büdzsében. 2021-ben is a nettó fizetés 60 százalékát állná majd a részmunkaidős támogatás (gyermekes munkavállalók esetében 67 százalék), majd négy hónapnyi részmunkaidőben eltöltött munkavégzés után már 70 illetve 77, a hetedik hónap után pedig 80, illetve 87 százalékra emelkedne az összeg.

Ausztria. Az osztrák szövetségi kormány már július végén döntött a Kurzarbeit-modell jövő március végéig tartó meghosszabbításáról. A modell keretében alkalmazott munkavállalók bére a jövőben is a korábbi normál nettó jövedelmük 80-90 százalékát éri majd el. Július végén 474 600 munkavállalót foglalkoztattak Ausztriában rövidített munkaidőben, többségüket az ipar, a kereskedelem és a turizmus területén. Ausztria lakossága: 8,5 millió. A kieső munkabér fedezetét az állam biztosítja Csehországban 80, Romániában 75, Olaszországban 80, Svédországban 75 százalékos mértékben.

Magyarország. A 2020. augusztus 31-én lezárult pályázatok feldolgozása és elbírálásuk a befejező szakaszához érkezett az augusztus legvégén beadott pályázatok esetén is. A munkahelyvédelmi bértámogatást közel 18 ezer vállalkozás igényelte 207 ezer munkavállaló foglalkoztatásához, összesen közel 35 milliárd forint értékben. Időtartama 3+1 hónap, így azok a munkaadók, akik augusztus végén adták be pályázatukat, még az év végéig, január elejéig támogatásban részesülnek. A támogatás mértéke a veszélyhelyzet kihirdetésének napja szerinti esedékességgel megállapított havi távolléti díj általános szabályok szerint megállapított személyi jövedelemadó-előleggel, járulékokkal csökkentett összegének a 30, 40 vagy 50 százalékban kieső munkaidőre járó arányos részének hetven százaléka. Az állami dotáció mértéke tehát erősen korlátozott, és jelentősen alacsonyabb, mint az előzőekben felsorolt uniós országokban megszabott értéke.  

Ma, szeptember 16-án, nincs információm arról, hogy Magyarország kormánya tervezi-e a rövidített munkaidőben történő foglalkoztatás további támogatását.

A fenti rövid leltár és helyzetkép megköveteli, hogy mihamarabb hosszabbítsák meg a rövidített munkaidő központi kompenzálásának időtartamát, és növeljék a költségvetési támogatás részarányát. A romló járványhelyzet és az egyre gyorsuló infláció is azt indokolja, hogy a kormány gyorsan és hatékonyan intézkedjen. További késlekedésnek már nincs helye!