Lakbérplafont és 6,5 százalékos nyugdíjemelést javasol az MSZP

HírKlikk 2020. február 22. 17:36 2020. feb. 22. 17:36

Létre kell hozni a negyedik magyar köztársaságot, ha 2022-ben a köztársaságpárti ellenzék az MSZP-vel együtt kormányra jut – közölte az ellenzéki párt választmányi elnöke szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kunhalmi Ágnes a választmány ülése után tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az új magyar köztársaságnak nemcsak demokratikusnak, hanem szociálisnak is kell lennie.

Az új köztársaság olyan elemeket tartalmazna, mint a gyermekközpontú oktatás, ahol a lexikális tudás mellett, a képességek fejlesztésére is odafigyelnek, és a betegközpontú egészségügy, ahol korszerű európai gyógyítási módokat ajánlanak, és „nemcsak a kifestésre koncentrálnak" –ismertette.

Szerinte elengedhetetlen egy erős nyugdíjkorrekciós program, az alacsony nyugdíjak felzárkóztatása. Ezért az új köztársaság fontos pontja az európai minimál-nyugdíj bevezetése is. Hozzátette: „ahhoz, hogy végre Európához közelítsenek a nyugdíjak, szükség van a minimál-nyugdíj megháromszorozására".

Az MSZP továbbá a vegyes, azon belül a svájci indexálás figyelembe vételét ajánlja a nyugdíj számításakor, mert ha a Fidesz visszatérne ehhez, 2,8 helyett 6,5 százalékkal emelkedne a nyugdíj idén – vélekedett a választmányi elnök.

Hangsúlyozta: „a rugalmas nyugdíjba vonulás és egy nagyon erős nyugdíjkorrekciós program elengedhetetlen, hogy Európához felzárkózhassanak a magyar nyugdíjasok".

Kiemelte, hogy meg kell fékezni a lakhatási válságot is, ennek érdekében lakbérplafont kell bevezetni, és a bérlakásprogram fejlesztésére van szükség. A minimálbért adómentessé kell tenni, mert az azonnali 25 ezer forintos emelést jelentene – fűzte hozzá.    

Az negyedik magyar köztársaság bevezetése sarkalatos pontja az MSZP javaslatának, amelytől nem fog eltérni, az ellenzéki egyeztetésen pedig mindenkinek ajánlja – emelte ki.

Kitért arra is: Orbán Viktor miniszterelnök a magyar költségvetésben érvényesítse azt a – az Európai Tanács ülésén elhangzott – véleményét, hogy ne a gazdagok kapjanak többet.

Az MSZP azt szeretné, hogy az Európai Unió ne kevesebbet adjon Magyarországnak, hanem akadályozza meg a pénz ellopását, ezért a párt maximálisan egyetért azzal, hogy jogállami keretekhez kössék az uniós kifizetéseket – mondta Kunhalmi Ágnes.