Lánya indulhat az elhunyt fideszes képviselő körzetében

HírKlikk 2020. augusztus 7. 10:00 2020. aug. 7. 10:00

Koncz Zsófiát, a motorbalesetben július 10-én elhunyt képviselő, Koncz Ferenc lányát indítja a Fidesz októberben az időközi parlamenti képviselői választáson – értesült több forrásból is a Népszava. A lap úgy tudja, a döntést augusztus 20-a után akarják bejelenteni.

A kormánypárt ifjúsági szervezetének országos alelnöki posztját korábban betöltő Koncz Zsófia azzal vált ismertté, hogy 2015-ben Böröcz László Fidelitas-elnökkel közösen előállt a „provokátorfigyelő” ötletével: közzé akarták tenni azok nevét, akik szerintük szándékosan zavarják az állami rendezvényeket. Az ötlet botrányt kavart, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság jogsértőnek minősítette a kezdeményezés.

Később Koncz Zsófia Magyarország washingtoni nagykövetségén kapott állást a politikai stábban, külpolitikai munkatársként.

Forrás: Népszava