„Látjuk a rémisztő eredményt, de nem tudjuk, mi van a halálozási statisztika mögött"

HírKlikk 2021. március 29. 11:24 2021. márc. 29. 11:24

Rosszak a halálozási statisztikáink, másodikok vagyunk a világban, pedig a fertőzöttségben még az első 30 országban sem vagyunk benne. Milyen járványkezelési hibákat vétettünk? – tette fel a kérdést a Népszava Balkányi László belgyógyásznak, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ korábbi osztályvezetőjének.

Balkányi László szerint az biztos, hogy elégtelen volt a hullámok elején a tesztelés, az utánkövetés és izoláció, és késtek a második és harmadik hullámban a lezárási intézkedések. Ezek szigora sem volt megfelelő összevetve mondjuk Csehországgal és Szlovákiával. A magas halálozásnak emellett oka a sok krónikus betegség, a szociális körülmények, de kérdéses az is, ha megbetegszünk, megfelelő-e az ellátás? Nem tudjuk, mert az adatokat a kormány gyakorlatilag titkossá tette.

A szakember szerint, ahogy korábban a kórházi fertőzéseknél, most sem tudjuk összevetni ezeket a nemzetközi eredményekkel, sokáig azt sem tudtuk, hogy a kórházakban hányan szorulnak intenzív kezelésre.

„Látjuk a rémisztő eredményt. Sejtjük, hogy egyre nehezebb megfelelő ellátáshoz jutni, egyre elviselhetetlenebb a kollégák terhelése, de adatok nélkül nem tudjuk megmondani, mi van a halálozási statisztika mögött.”

Balkányi szerint az oltási stratégia magában is következetlen és ráadásul folyamatosan változik is. Mintha valaki egymagában hallgatná a hozzá folyamodókat és egyszer így, máskor úgy döntene. Előkerültek jogos kérések, mint az atomerőmű dolgozóinak oltása, mások azonban – mint az olimpikonoké – megkérdőjelezhetők. Az egész végiggondolatlan és a megvalósításban sincs következetesség – tette hozzá.

Úgy véli, nincs ideális stratégia, neki orvosként a lehető legkevesebb halott és súlyos beteg fontos, egy gazdasági szakembernek az, hogy működjön a gazdaság. Normális országokban a szereplők leülnek egymással és kompromisszumra jutnak. Demokráciákban így csinálták. Példaként említette a svédeket, ahol társadalmi egyetértés volt a járványkezelésről, de nem vált be, ötször-tízszer akkora halálozás lett, mint a környező országokban.

„Mégsem lett belőle világraszóló botrány, a politikusok, szakmai szervezetek és szakértők megvitatták és módosították az elképzeléseket. Nálunk valaki folyton módosít, de nem látni ki és miért.”

A teljes interjú ide kattintva olvasható.