Lázár János estélye
Lázár János a nyár egyik utolsó estélyén (sic) Zitával elment vacsorázni. Ezt a volt kancelláriaminiszter maga osztotta meg a nagyközönséggel, és számunkra ebből az az információ, hogy Lázár feleségét Zitának hívják, és hogy a politikus, vagy aki a Facebook oldalát kezeli, hadilábon áll a helyesírással, mert összekeveri az ly-t a j-vel. Lázárék azóta már kijavították a kínos hibát, ám az internet gonosz és megőrizte az utókor számára a nyelvtani botlást. Kapott is hideget-meleget Lázár, számomra pedig ez egy jó alkalom, hogy elmeséljem: újságíró pályám egy nagyon hasonló bakival kezdődött. Igaz, a bakit nem én követtem el, csupán szenvedő alanya voltam.
1971-ben első évfolyamos közgazdászhallgatóként azzal állítottam be a Közgazdász című egyetemi lap szerkesztőségébe, hogy humoros cikkeket szeretnék írni. Azt hittem, rögtön kivágnak onnan, hiszen egy komoly, kéthetente megjelenő, nyomdában készülő lapról volt szó. De épp az ellenkezője történt. Nagy örömmel fogadtak, mert, mint mondták, amióta Farkasházy Teddy elment, nincs humor a lapban.
Így aztán írtam egy általam akkor humorosnak vélt cikket, aminek azt a címet adtam, hogy Toldi estélye. Az írás, melynek így utólag értékelve egyetlen poénja a címe volt, arról szólt ugyanis, hogy Toldi Miklós estélyt adott a barátai tiszteletére, ahol számos érdekes dolog történik, többek között a rókalelkű bátyja is ármánykodik.
Vártam a megjelenést, ám legnagyobb megdöbbenésemre a cikket a következő címmel láttam viszont a lapban: Toldi estéje.
Feldúltan rohantam be a szerkesztőségbe, hogy számon kérjem Kincses György főszerkesztőt, miért rontotta el ezt a kiváló, humoros címet, de ő megelőzött.
– Jó volt a cikked, Péter – mondta Gyuri. – Csak a címben volt egy helyesírási hiba. Azt, hogy estéje, nem ly-nal, hanem j-vel kell írni. Ha legközelebb nem vagy biztos a helyesírásban, kérdezz meg valakit, vagy nézd meg a helyesírási szótárban.
Ez volt a legelső cikkem, ami nyomtatásban megjelent, ezzel kezdődött újságírói pályafutásom. Úgyhogy, innen üzenem Lázár Jánosnak, aki feleségével a nyár egyik utolsó estélyén vacsorázni ment, hogy van remény: ha igyekszik, és lesz benne kellő szorgalom és kitartás, még belőle is lehet újságíró.
