Lázár János kitálalt a Fidesz ügyeiről

HírKlikk 2020. október 19. 10:55 2020. okt. 19. 10:55

Meghatározó fideszes politikusok is elhitték, hogy én Simicskával és Spéderrel szövetkezve, a párt átvételére készülök. Reggeltől estig ezt duruzsolták Orbán Viktor fülébe – elevenítette fel a Válasz Online-nak Lázár János, hogy miként szorult ki az országos nagypolitikából. – A magyar közéletben sajnos erős hagyományai vannak a folyosói politizálásnak, amelyben az ember munkáját és teljesítményét felül tudja írni az alaptalan, rosszindulatú pletyka. Ennek a jelentőségét alábecsültem – idézte az egykori Miniszterelnökséget vezető minisztert az interjút szemléző Magyar Hang.

Lázár hangsúlyozta, az elveihez és a barátaihoz mindenáron ragaszkodik: „Olyan isten nincs, hogy nekem a széljárással változzon a véleményem olyanokról, akik a szövetségeseim”. Hozzátette, a Spéder Zoltán elleni támadássorozat „erős motivációt adott”, hogy akkor otthagyja a kormányt. 

– A Fideszben, mint minden emberi közösségben, jelen van a vetélkedés. Ez természetes. A munkámat viszont sosem tudják megkérdőjelezni. Mindig a személyemet támadták, támadják, de nem hagyom magam kiszorítani a Fideszből. Ez az én pártom is. Márpedig én – sokakkal ellentétben – nem tartok attól, ha egy politikai közösségben vita és verseny van – előlegezte meg a visszatérését a korábbi miniszter.

Lázár szerint, Rogán Antal nélkül 2018-ban nem lett volna meg győzelem a Fidesznek, ebből azonban sokan azt a téves következtetést vonták le, hogy a politika elsősorban kommunikáció. – A politika célja az ország megváltoztatása, a hétköznapi viszonyok jobbá tétele. Még ma sem lehet a világban kizárólag kommunikációval hatalmon maradni. Aki így gondolja, az homokra épít várat – mondta.

Orbán Viktor miniszterelnökről szólva, hangsúlyozta, ő Fidesz ereje, neki van karizmája, vannak elképzelései és azokat képes is megvalósítani. – A gond csupán az, hogy másod- és harmadvonal egyszerűen nem létezik a pártban. A negyedik vonalban vannak egymáshoz hasonló kvalitású szereplők, akik időnként egymással is versenyeznek – fejtette ki, önmagát is a negyedvonalbeliek közé sorolva. Az Orbán Viktor által megszabott irányvonal kapcsán pedig rámutatott, a kulcs „a szuverenitás, a függetlenség”. – Az atomenergia napenergiával kombinálva: a legnagyobb függetlenséget ez adhatja az országnak.

Nem minden negyedvonalbeli politikussal van problémája ugyanakkor Lázárnak, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterről például jó véleménnyel van, és még a jachtozását sem ítéli el, mert az csupán a fejletlen magyar demokrácia apró hibája volt szerinte. – Szijjártó az egyik legjobb külügyminiszter Európában, emberfeletti munkát végez, méghozzá eredményesen. Ezen a tényen nem változtat, ha a diplomáciai, külgazdasági munkáján kívül, olyasmit tett, amit egy emberöltővel ezelőtt – hogy konkrét példára utaljak – még egy baden-württembergi miniszterelnök is megtett, de amit szerintem már Szijjártó sem tenne meg újra. Negyven-ötven év múlva itthon is egész más viszonyok lesznek. Mi most gazdasági-politikai viszonyrendszer tekintetében nagyjából ott tartunk, ahol Ausztria tartott a hatvanas-hetvenes években. Ez is egy tanulási folyamat – fogalmazott.

Ha nyer a Fidesz 2022-ben, neki fog látni a hibák kijavításának – mondta Lázár. – Erre a párt mindig képes volt. Van is egy belső mondás: a Fidesznél csak a Fidesz a jobb.

Budapest helyzetét elemezve, az egykori miniszter kiemelte, Tarlós István méltatlan vereséget szenvedett. – Jó főpolgármester volt, sokkal jobb, mint Karácsony. Csakhogy a Fidesznek meg kell barátkoznia a gondolattal: az volt a kizökkent idő, nem a mostani. Nem az a csoda, hogy leváltották Tarlóst, hanem az, hogy ilyen sokáig hivatalban tudott maradni – tette hozzá. – Minden nyugati főváros nyitott város, mindenhol baloldali az irányítás. Nem azt mondom, hogy ez természeti törvény, de azt igen, hogy a politikában vannak bizonyos adottságok, amelyek nem változtathatók meg néhány ciklus alatt.

Lázár hangsúlyozta, a teniszszövetségi munkát egy évre vállalta Orbán Viktor felkérésére. Az állam helyében azonban olyan szabályokat hozna, hogy 2022 után aktív politikus ne is lehessen sportvezető.

– Nincsenek Fideszen kívüli terveim. Egyrészt, mert bízom a párt megújulási képességében, amiről már beszéltem. Másrészt, mert Orbán Viktorral nekem sosem elvi vitáim voltak, legföljebb gyakorlatiak. Még ma is be tudom fejezni a mondatait – jellemezte belsőséges kapcsolatukat. Azzal azonban nem ért egyet, hogy kínaiak számára ennyire kinyitják az országot. – Helytelen, hiszen láthatóan létrejön az amerikai–európai együttműködés a kínaiakkal szemben. Ebben szerintem Magyarországnak az amerikaiakkal és az Európai Unióval kell együttműködnie. Nem engedhetjük meg, hogy Washington vagy Berlin úgy tekintsen ránk, mint a kínaiak szálláscsinálóira – mondta.

A miniszterelnök vejéről sem feledkezett el, Lázár szerint Tiborcz István már azelőtt is megállt a saját lábán, hogy összejött volna Orbán Ráhellel. Az egykori miniszter még ennél is továbbment, véleménye szerint, az OLAF által súlyos visszaélésnek minősített közvilágítási tender, ami súlyos milliárdokba került az adófizetőknek, „jó projekt volt”.

A Buda Gardens-ügy, vagyis a Feneketlen-tavi ingatlanspekuláció kapcsán, Lázár János hangsúlyozta, „a személyes emberi kvalitást és a munkateljesítményt a bokacsattogtatás és a jó családi pedigré sosem pótolhatja. Ezért is lenne hiba, ha a Fidesz belterjessé válna, ha hagyná, hogy beszűküljön a bázis. A belterjesség – az lehet a Fidesz veszte.”