Lezuhant két harci repülőgép Németországban - az egyik pilóta meghalt

HírKlikk 2019. június 24. 19:21 2019. jún. 24. 19:21

Összeütközött és lezuhant két német harci repülőgép Németország északi részén hétfőn, az egyik pilóta meghalt.

A baleset nem sokkal két óra előtt történt a Müritz-tó közelében. A német légierő (Luftwaffe) közleménye szerint a két Eurofighter típusú repülőgép harci gyakorlatot végzett. Mindkét pilóta katapultált. 

A műveletben részt vett egy harmadik Eurofighter is, amelynek pilótája látta, amint a két repülő összecsapódik, és jelentette, hogy két ejtőernyő földet ér. A repülők fegyverzet nélkül gyakorlatoztak.

Az egyik pilóta túlélte a balesetet, a másiknak csak a holttestét találták meg - áll a közleményben.

Sajtójelentések szerint az életben maradt pilóta egy fa koronájában landolt ejtőernyőjével. A két repülőgép tűzgolyóként csapódott a földbe, és erdőtüzet okozott.  A lángokat időközben eloltották. 

A Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) regionális közszolgálati médiatársaság jelentése szerint a baleset oka egyelőre ismeretlen. 

A repülők a Rostock-Laage repülőtérről, a Luftwaffe 73-as jelzésű, Steinhoff elnevezésű taktikai repülőezredének bázisáról szálltak fel. Ezen a bázison képzik az Eurofighter-pilótákat - áll az MDR beszámolójában.

Az ntv hírtelevízió jelentése szerint a hatóságok figyelmeztették a Malchow nevű közeli kisváros lakosságát, hogy ne közelítsék meg a település területére zuhant roncsdarabokat. A pilótákat nagy erőkkel, katonai és civil helikopterek és kutyás rendőri egységek mozgósításával keresték.

Forrás: MTI/Hírklikk