Ma 56 éves Orbán Viktor – Születésnapi köszöntő

Föld S. Péter 2019. május 31. 06:21 2019. máj. 31. 06:21

Szeretett Vezérünk! Engedd meg, hogy ebből az alkalomból. Szívünk egész melegével. Mint fénykép szobánk falán. Felállva, hosszan és ütemesen.

Megetted már a kenyerünk javát. Megvan mindened, nem sajnáljuk tőled, megdolgoztunk érte. Ötvenhat éved elszelelt. Úgy, hogy közben sohasem hazudtál.

Illetve, egyszer mégis: amikor azt mondtad, hogy te még sohasem hazudtál.

A többi, tudjuk, nem érdekes. Ne azt nézzék, amit mondok, hanem azt, amit teszek. Ezt is te mondtad, szeretett Vezérünk.

Nézzél a tükörbe, megismered még az arcot, akit ott látsz? Mi sem ismerünk rá az országunkra. Néhány évvel ezelőtt jobb társaságban kiröhögték volna, ha valaki azt mondja, hogy visszahozod nekünk Horthyt. Hogy mindenféle rosszarcú diktátorokkal bandázol, államosítasz mindent, látástól vakulásig, és csak kevesek kiváltsága lesz a tájékozódás. A papok befészkelik magukat az iskolákba, a családokba, a hálószobákba. Stadion és kisvasút épül a beteg egészségügy és a leépülő oktatás helyett.

Van egy dakota közmondás, biztosan emlékszel rá, mert tőled hallottuk néhány évvel ezelőtt. Így szól: a jófiúk elbuknak. Csak a tények kedvéért, és tényleg nem azért, hogy elkeserítselek: a rosszak hatalma sem tart örökké. A diktátorok sorsa, hogy mennek a levesbe. A történelem főútjáról a történelem szemétdombjára. Távoznak maguktól, mikor látják, hogy nincs tovább, vagy küldik őket, ha nem veszik időben észre, hogy vége. Jönnek a trónkövetelő ifjútörökök, akik ugrásra készen várják, hogy a szeretett Vezérrel történjen valami.

Hangosan persze ki nem mondanák, amiről álmodoznak. Mocskos, perverz férfiálmaik vannak az uraknak. A hatalomról szólnak ezek az álmok, mert a hatalom számukra a szexnél is izgatóbb. Nem is igazi férfiember, aki nem mer nagyot álmodni.

Szavamat ne felejtsem, szeretett Vezérünk: 56. születésnapodon sok sikert és sok boldogságot kívánunk.

Nem neked: Magyarországnak.