Ma három éve szűnt meg a Metropol

Föld S. Péter 2019. június 13. 13:25 2019. jún. 13. 13:25

Álltunk a szerkesztőség tárgyalójában, 2016. június 13-án, és igyekeztünk rezzenéstelen arcot vágni a bejelentéshez. Melynek az volt a lényege, hogy vége. Másnap jelenik meg az utolsó lapszám, megszűnik a Metropol. Lesz helyette, és azóta is van más, úgy hívják, hogy Lokál. Hazudós, félretájékoztatós, de a miénk.

Álltam már korábban is hasonló bejelentést tevőkkel szemben. 1998. szeptember 30-án például, amikor azt közölték velünk, hogy másnap már nem jelenik meg a Kurír. A Kurír nyolc évet élt, a Metro/Metropolnak 18 esztendő adatott. Előbbi hét, utóbbi kilenc évig volt része az életemnek.

Azon a szerdai délutánon megjelent a Kurír szerkesztőségében a tulajdonos Postabank embere, ha jól emlékszem főosztályvezetői rangban volt az illető, és közölte, hogy másnap már nem jelenik meg az újság.

Már akkor is ilyen egyszerű volt egy lapot elhallgattatni.

Előzmények persze voltak. Elsősorban az, hogy 1998. nyarán lépett hivatalba az első Orbán-kormány. Önmagában már ez is elég lett volna a Kurír megszüntetéséhez, de volt ott más is. A már említett szeptember 30-i reggelen megjelent lapszámban volt egy cikk Pintér Sándorról. Aki akkor is épp belügyminiszter volt. Igen, ő ugyanaz a Pintér Sándor, aki most egy hajó fedélzetén állva V betűt formált az ujjaival, ezzel jelezte, hogy győztek, miután sikeresen kiemelték a Dunából a szerencsétlenül járt Hableányt. 28 ember halt meg, felmérhetetlen és múlhatatlan tragédiát okozva ezzel a hozzátartozóknak.

Nos, ez a Pintér Sándor szerepelt az utolsó Kurír címlapján, valamint egy bizonyos Dietmar Clodo nevű illetőről is írtak a kollégák – utóbbi úr állandó jelzője a magyarországi szóhasználatban bombagyáros volt. Talán, ha e két emberről két cikk született volna. Egy dicsérő, és egy ledorongoló. De nem két cikk volt, hanem egy: az írás ugyanis a kettejük kapcsolatáról szólt. Úgy kell ezt elképzelni, mintha ma Rogánt és Portikot említenénk egy lapon, és arról írnánk, hogy miként üzleteltek egymással ezek a derék emberek.

Egykori munkahelyem, a Kurír folytatását is ígérte a történetnek, de ebből persze már nem lett semmi. Pintér Sándor és a bombagyáros Clodo kapcsolatának közlése nem tetszett a hatalomnak, ezért megszüntette a lapot. Megtehette: a Postabankon keresztül övé volt az újság.

Azóta persze más lapok is megszűntek, és más újságok munkatársai is álltak a szerkesztőség tárgyalójában, hallgatva az ilyen-olyan bejelentéseket. Orbán Viktor szeret azzal dicsekedni, hogy nálunk sokszínű a sajtó, és hogy a kormánnyal kritikus lapok túlsúlyban vannak. Amiről persze ő maga is tudja, hogy nem igaz, legföljebb abban az értelemben, hogy a korrupcióval és az állam maffiamódszerekkel való működtetésével megbékélni nem akaró valódi újságírók tényleg túlsúlyban vannak Magyarországon. Más kérdés, hogy ezeknek az újságíróknak, akik nem mikrofonállványként kívánják leélni az életüket, csak igen kevés szerkesztőség, rádió és televízió jut.

Csak annyit szerettem volna mondani, hogy a Metropol három évvel ezelőtti megszűnésének évfordulóján ne csak a már megszűnt, de a még létező, ám nehéz helyzetben lévő igazi újságokra is emlékezzünk.