Ma ötven éve avattam fel a kettes metrót

Föld S. Péter 2020. április 3. 10:59 2020. ápr. 3. 10:59

Ötven évvel ezelőtt, 1970. április 3-án barátaimmal törzshelyünkön, a körúti Erzsébet sörözőben ültünk, és szokás szerint megváltottuk a világot. Az ország a közelgő ünnepre, április 4-re készült, mi pedig, hogy jobban jöjjenek a gondolataink, söröket, borokat és különféle pálinkákat ittunk.

18 évesek voltunk, néhány héttel érettségi előtt. A legtöbben a közeli Madách Imre Gimnáziumba jártunk, volt néhány „túlkoros” is közöttünk, akik már végeztek ebben a gimnáziumban. Ferenczi Gabi például, aki egy évvel korábban érettségizett, és még középiskolásként, Sándor Pál Bohóc a falon című filmjének főszereplője volt. Velünk volt a bátyja, Laci, aki néhány évvel később Amerikába disszidált, és akadt egy nálunk két évvel fiatalabb fiú, a szintén iskolatárs, és már akkor is nagyon tehetséges és bölcs Xantus János. A törzsgárdát mi adtuk, az akkori IV. C néhány tanulója, Jancsó Nyika, Kutas Gyuri, az azóta elhunyt Burger András.

Ittuk a szokásos italainkat. A pincérek már ismertek bennünket. Ha Burger Andrisnak olyan kedve volt, akkor diliből mélytányérban kérte ki a csapolt sört. Nem volt jó persze abból inni, de heccnek azért elment.

Közelgett a záróra, ám nem volt még kedvünk hazamenni. Valamelyikünknek eszébe jutott, hogy pártunk és kormányunk vezetői aznap avatták fel a másnaptól a nagyközönség számára is elérhető 2-es metrót. (Ez a közlekedési eszköz kezdetben az Örs vezér tér és a Deák tér között közlekedett.) Valamelyikünk úgy értesült, nem tudni honnan, hogy délután már Kádár elvtárs is utazott a metrón. Ez keltette fel az italok által felfokozott érdeklődésünket.

A metró legközelebbi állomása a Blaha Lujza téren volt, elindultunk. Úgy gondoltuk, azt mondjuk az ott posztoló rendőrnek, hogy mi is fel szeretnénk avatni a dolgozó nép legújabb büszkeségét. Útközben valamelyikünknek még az a nagy okosság is az eszébe jutott, hogy oroszul fogunk beszélni, és azt mondjuk, hogy szovjet delegáció vagyunk.

Józan ésszel ez nem lehetett túlságosan életszerű: 18-19 éves, farmerbe öltözött fiatalok voltunk, nem nagyon részegek, de azért látszott rajtunk, hogy már nem vagyunk szomjasak.

Amikor leértünk az aluljáróba, a ráccsal elzárt metró előtt két rendőr állt. Odamentünk és egymás szavába vágva, kiválónak hitt orosz tudásunkkal közöltük velük, hogy szovjet delegáció vagyunk, és azért jöttünk, hogy kipróbáljuk a metrót, mielőtt a szocializmust építő dolgozó nép április 4-én birtokába veszi a Magyar Népköztársaság legújabb büszkeségét.

A rendőrök ránk néztek, majd az egyik ennyit mondott: – Fiúk, részegek vagytok, menjetek haza.

– Jó – válaszoltuk, és hazamentünk.

Azóta minden április 3-án eszembe jut ez a történet. Hogy mekkora mázlink volt, amiért épp ezt a rendőrt fogtuk ki. Akinek talán velünk egyidős gyereke lehetett, azért is nem csinált balhét az ügyből. Mert megtehette volna, hogy erősítést kér, bevisznek az őrszobára, majd államellenes izgatás vádjával kirúgnak bennünket az ország összes középiskolájából.

Eddig az ötven évvel ezelőtti történet. Tegnap viszont elolvastam a Magyar Narancsban Legát Tibor idevágó cikkét, amely a kettes metró építésének és átadásnak körülményeit írja le. Ő április 2-át említi a cikkben, akkor vették át szocialista megőrzésre nagyjaink az új közlekedési létesítményt. Biztosan neki van igaza, gondolom, dokumentumokból dolgozott.

Nekem, ötven év távlatából, az április 3-i dátum maradt meg az emlékezetemben. Ha nem baj, most már meghagynám magam ebben a hitemben. A történet többi része igaz, és az egynapos eltéréstől a lényeg nem változik.