Macron a Pegasus-ügy kivizsgálását kérte az izraeli kormánytól

HírKlikk 2021. július 26. 11:39 2021. júl. 26. 11:39

A francia elnök azt kérte az izraeli miniszterelnöktől, hogy „rendesen vizsgálják ki", lehallgathatták-e a telefonját az izraeli kémprogrammal.

Emmanuel Macron telefonon kérte Naftali Bennett izraeli miniszterelnöktől, hogy vizsgálják ki a Pegasus-ügyet, vagyis, hogy az izraeli NSO cég kémprogramjával hallgattak le politikusokat, újságírókat, aktivistákat 0 írja a Guardian cikkére hivatkozva a 444.

A francia elnök személyesen is érintett, ugyanis az ő telefonszáma szintén rajta volt azon a listán, amelyet újságírók szereztek meg, és amelyen azok a telefonszámok szerepeltek, amelyeket az NSO ügyfelei le akartak hallgatni. A francia elnök kabinetjének több tagja is rajta volt a listán, a gyanú szerint a marokkói biztonsági erők akartak kémprogramot telepíteni a készülékeikre.

Macron és Bennett még csütörtökön beszélt telefonon, de erről csak szombaton számolt be az izraeli sajtó. Az izraeli kormány nem árult el semmit a két vezető beszélgetéséről, nevük elhallgatását kérő források szerint viszont Bennett azt hangsúlyozta, hogy Macron rá is került a megfigyelési listára, az még a Benjámin Netanjahu vezette izraeli kormány idején történt, kormánya pedig vizsgálja, hogy a Pegasus-ügy miatt szigorítani kell-e a hasonló technológiák exportját.

Forrás: 444.hu