Magán szálláshelyek szobánként egymillió forintos felújítási összegre pályázhatnak

HírKlikk 2020. június 13. 08:40 2020. jún. 13. 08:40

Szobánként egymillió forintos fejlesztési összegre pályázhatnak a legfeljebb nyolc szobás vidéki magán szálláshelyek az e célra rendelkezésre álló 60 milliárd forintos keretösszegből – emelte ki a Kisfaludy 2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

Horváth Péter elmondta: a felhívásra eddig 12 165 pályázat érkezett be, több mint 37 milliárd forintnyi összegre, ami 37 796 szoba megújítását teszi lehetővé. A pályázatokat június 4-étől lehet beadni. A legtöbbet eddig Veszprém és Somogy megyében nyújtották be.  

Tájékoztatása szerint, Veszprém megyében 2895 magán szálláshely működik, amelyek 8799 szobával rendelkeznek, így ha mindenki pályázik a július 15-i határidőig, több mint 8,7 milliárd forint támogatás érkezhet a megyébe. Ebből Veszprémben 73 magán szálláshely jogosult 194 szoba megújítására – tette hozzá.

Elmondta, a pályázat célja az, hogy minél több családi és kisvállalkozásnak nyújtsanak segítséget a megújuláshoz, továbbá olyan fejlesztések valósuljanak meg, amelyek eredményeként a szezonalitás is csökkenhet a szektorban.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere hangsúlyozta, a régióban és a városban is fontos gazdasági ágazat a turizmus, és a koronavírus-járvány hatásai elsősorban ezt a szektort érintették hátrányosan. Hozzátette: már látható, hogy az élet kezd visszatérni a „normális kerékvágásba", de fontosnak nevezte, hogy a nagy foglalkoztatók mellett, a kisvállalkozásoknak is segítséget kell nyújtani.

A polgármester kiemelte, hogy Veszprém 2023-ban Európa kulturális fővárosa lesz, és ahhoz, hogy a program elemei hosszú távon is fenntarthatók legyenek, szükség van a veszprémi, megyei és Balaton-parti vállalkozásokra is. A kulturális fővárosi program igényli a kiegészítő infrastruktúra, azaz a szálláshelyek bővítését, korszerűsítését is – tette hozzá.

Forrás: MTI/Hírklikk