Magyar euró

2019. január 10. 15:44

"Senki sem tudja, hogy az Európai Unió és az euró-zóna hova fog fejlődni a következő időszakban, úgyhogy én itt a kivárás és az óvatos duhaj politikáját követem. Folyamatosan vizsgálnunk és értékelnünk kell a kérdést" - mondta Orbán Viktor a csütörtöki kormányinfón.

Elég régóta „kivárunk”. Magyarország csaknem 15 éve EU-tag. A csatlakozási szerződésben vállaltuk, hogy bevezetjük a közös fizetőeszközt. A miniszterelnöki tájékoztatóból megtudhattuk, hogy hazánk dinamikusan fejlődik, költségvetése szilárd. Ezért másfél évtized után – akárcsak egy intervallum megjelölésével – elvárható lenne a kívánatos és tervezett időpont kitűzése. Összehasonlításul: északi szomszédunk a régióból másodikként (Szlovénia után)– a csatlakozását követő ötödik évben – 2009. január 1. napján vezette be az EUR-t. Pedig a szlovákok sem vad duhajok, ellenben elég sikeresek!

Napjainkban Románia, Horvátország és Bulgária is határozottan törekszik a - dollár után legelterjedtebb – nemzetközi valuta bevezetésére, holott még a schengeni övezethez sem csatlakozhattak. Azt is tudjuk, hogy az elmúlt évtizedekben senki nem hagyta el a valutaközösséget, még a mély válságba került görögök sem. A közeli múltban az olaszok fenyegetőztek az euró lírára való váltásával, de aztán gyorsan „lefordultak” a témáról. Sokáig vitatkozhatnánk az euró bevezetésének szükségességéről: az előnyök és hátrányok felsorolása hosszú időt venne igénybe.Érzelmi, politikai és gazdasági kérdésről van szó. Akkor a legegyszerűbb a dolgom, ha a Közgazdaságtudományi Egyetem nagytekintélyű tanárát, Magas István professzor urat – a kiváló sportembert - hívom segítségül.

A pénzcsere bizonyosan nem tesz csodát, de tisztább alapokra helyezi az egyes országok teljesítményeinek összehasonlítását, beleértve azok vállalatainak, régióinak és persze kormányainak/intézményeinek mérhető pénzügyi teljesítményeit is. Ahogy egy úszóversenyen, ha mindenki cápadresszben úszik, vagy ha mindenki a csoda-dressz nélkül, feltehetően ugyanaz a sorrend/eredmény születik. A dressz csak “közvetít” az úszóteljesítmények és a víz között. Ám, ha már lehet, vegyük fel a jobb közvetítő közeget, de a startot követően leginkább a saját teljesítményünkben bízzunk!”

Egy valódi piacgazdaságban ezek a mondatok jól csengenek. A kérdés az, hogy mindenki pártolja-e a tiszta versenyt? Én mindenképpen.

Szerző: Dr. Dávid Ferenc közgazdász