Magyar György: magára szabott törvényekkel plakátol a Fidesz

HírKlikk 2019. május 23. 05:54 2019. máj. 23. 05:54

Az elmúlt hetekben a Fidesz plakátok sokaságát helyeztette ki engedély nélkül villany- és lámpaoszlopokra országszerte. Az Elmü az ellenzéknek nem adott engedélyt ugyanerre, mondván, hogy az veszélyes lenne.

A Klubrádió Esti gyors című műsorában Magyar György elmondta: 2013-ban rendeletbe foglalták, hogy kampányidőszakban plakátot elhelyezni magántulajdonban álló dolgon csak a tulajdonos vagy a bérlő előzetes hozzájárulásával lehet. Az Elmű odaadta az említett felületeket az ESMA-nak, ezzel a cég bérlővé vált, így az ő kizárólagos jogosultsága eldönteni, kinek adja oda a plakáthelyeket és kinek nem. A plakáthely tulajdonosát tehát nem köti a kiegyensúlyozott szolgáltatás kötelezettsége. Ez a jogszabály privilegizál, torzítja a tevékenységet, piaczavaró és mégis így született, mert a jelenlegi „uralkodó osztálynak” ez állt érdekében - közölte.

Az ügyvéd, aki a frissen megalakult Civil Választási Bizottság (CVB) felelőse lett, azt mondta: együttműködés nélkül nincs esélye egy ellenzéki jelöltnek se. Fő céljuk, hogy Budapestet megszerezzék az ellenzékiek. A témában megjelent sajtóközlemény szerint ellenzéki pártok és civil szervezetek az ellenzéki főpolgármester-jelölti előválasztás második fordulójának megszervezésére és lebonyolítására hoztak létre a CVB-t.

Részt vesz a munkában a két főpolgármester-jelölt, Karácsony Gergely és Puzsér Róbert is, utóbbi feltétele, hogy az előválasztás hivatalos kiírásának pillanatában jelölje meg az ellenzék azt a 23 konszenzusos polgármester-jelöltet, akik kihívói lesznek a Fidesz jelöltjeinek a budapesti kerületekben. Magyar György erről azt mondta, az egyeztetések több szálon futnak, nincs teljes körű konszenzus, de sok részletben megállapodtak. A civilek arra törekszenek, hogy egyeztessenek közöttük és megpróbáljanak eljutni közös konszenzusra jutni - tette hozzá.

Forrás: Klubrádió