Magyar György: van, amit már Polt Péter sem tud a szőnyeg alá söpörni

HírKlikk 2021. december 8. 19:40 2021. dec. 8. 19:40

A most napvilágot látott korrupciós ügyben nem feltétlenül Völner Pál lehet a legfőbb szereplő – kriminalista értelemben –, hanem a végrehajtói kar elnöke, akiről korábban is lehetett hallani, hogy úgy osztogatta a pályázati végrehajtói szerepeket, mintha azok a sajátjai lettek volna és elkérte érte az ellenértéket. Ennek az embernek a tevékenysége régóta közszájon forgott a szakmában, kérdés volt, hogy mikor és hogyan bukik le – értékelte a kialakult állami korrupciós ügyet Magyar György ügyvéd a KlikkFM Politikai Nagyító című műsorában.

Senki sem feltételezte, hogy ebben szerepe van az igazságügyi államtitkárnak is – mondta Magyar György. „Amennyiben az ügyben pénzmozgás volt, könnyen elképzelhető, hogy valakinek nem tetszett és borított, elmehetett a hatósághoz, elmondhatta, hogy mi történt és erre egy láncolatot fel lehetett építeni.”

Sajtóértesülésekből tudni, hogy nyár óta figyelhették a menetrendet és kiderült, hogy a végrehajtói pályázatoknál vannak visszaélések – mutatott rá az ügyvéd. „Ha van visszaélés, akkor van vesztegetés, ha van vesztegetés, akkor ott van pénzt adó és pénzt kapó elem. Egy hónappal ezelőtt a végrehajtói karnak az elnökét és feleségét a repülőtéren fogták el, ebből pedig arra következtetek, hogy az ő és a többi szereplő nyilatkozatai és a többi bizonyíték elvezettek egészen az államtitkárig.”

A vesztegetés egy olyan típusú bűncselekmény, ahol senkinek nem érdeke a nyilvánosságra hozatal és ezeket a hatóság is nehezen tudja megfogni. Ritka a tettenérés, és nagyon ritka, hogy egymásra történő vallomások születnek – mondta Magyar György.

„Azt hiszem, nagy biztonságban érezhette magát a végrehajtói kar elnöke, hogy azoknak adott pályázati lehetőséget és nyertek el bizonyos körzeteket, akik neki fizettek. Azt hihette, hogy felülről van védve. Az államtitkár is védő feladatot kellett, hogy betöltsön. Hallottunk arról, hogy sokan megsértődtek, mert nem kaptak pályázatot, a pénzeknek pedig folyamatosan kellett érkezniük és gátlástalanná váltak.”

„Igen jelentős mértékben próbálták ezt titkolni, a sajtót sem informálták, Völnert nem lehetett meggyanúsítani, mert mentelmi joga van.”

Ha kiadják a mentelmi jogot, akkor Völnert 72 órára őrizetbe lehet venni – folytatta az eljárás rendjét az ügyvéd. „A védője kitanítja, mit mondjon vagy mit ne mondjon, az ügyészség dönti el, hogy tesznek-e előterjesztést a nyomozási bírónak letartóztatásra, mert így kívülről nézve, büntetőjoggal foglalkozók, azt látjuk, a letartóztatás büntetőjogi feltételei fennállnak.”

„Olyan jelentősek a bizonyítékok, a vallomások, hogy a legfőbb ügyésznek lépnie kellett.”

„Hiába nem szereti a Polt Péter által vezetett ügyészség azokat az eljárásokat, amelyek a jelenlegi uralkodó osztály érintettségét felmutatják, lehet, hogy már olyan mélységűek és olyan nyomatékosak voltak az adatok, hogy nem lehetett szőnyeg alá söpörni.”

Forrás: Hírklikk