Magyar nyelv és történelem, avagy a megfelelési kényszer hatása a professzorokra
A Rákóczi- és a Klapka-indulót valóban illik felismerni, ahogy nem árt tudni a tantárgyak nevét sem. Amit nem illik: hülyeségeket beszélni egy egyetemi professzornak.
Tózsa István, a Corvinus kiváló hungarikum-tanára maga is hungarikummá vált, bár aligha ez volt a célja. Ugyanis egy professzor, aki egyetlen interjúba képes sűríteni az „ezek a mai fiatalok”-jellegű fanyalgást az Orbán-kormány oktatáspolitikájának durva kritikájával, miközben utóbbival kapcsolatban nyilvánvalóan éppen az ellenkezője volt a célja… Szóval a professzor úr igazi hungarikum.
A Demokratának adott interjújában például olyanokat mondott, hogy az 1995 után született Z generáció tagjai „nemcsak nem tudják, hol van Szentes vagy Gyula, de Tokajt Eger, Pannonhalmát pedig Balatonfüred helyére jelölik be egy vaktérképen”.
Nos, ennek vajmi kevés köze van a magyarságtudathoz, bár Tózsa professzor úrhoz hasonlóan engem is elszomorít. Ennek a földrajz nevű tantárgy iskolai oktatásához van köze. Lássuk csak, egy 1995-ben született, iskoláit Magyarországon végző ember legelőször 2001-ben mehetett iskolába. Az azóta eltelt 18 év több mint felében Orbán Viktor magyarságtudattól oly magasan fűtött kormánya volt hatalmon, aminek az oktatáspolitikán is látszania kellene. A földrajz oktatásának hiányosságait bizony megoldhatták volna ők is, és akkor a „mai fiataloknak” nem lenne gondjuk a vaktérképpel. Ez ugyanis nem magyarságtudat, hanem általános műveltség kérdése.
Tózsa professzor azért is ostorozza a Z generációt, mert „olyan mértékben hiányzik a magyarságukra vonatkozó kulturális ismeretük, mintha sosem jártak volna általános iskolába, mintha sose tettek volna érettségit magyar nyelv és történelemből”.
Feltételezem, hogy Tózsa István tett, hiszen másképp nem folytathatott volna a doktorátus megszerzéséhez szükséges tanulmányokat. Kérem, vegye hát elő érettségi bizonyítványát és nézze meg, milyen osztályzat áll benne magyar nyelv és történelemből. Már csak azért gondolom, hogy ez célravezető lenne, mert akkor tisztázhatná magában, hogy magyar nyelv és történelem tantárgy nem létezik. Van magyar nyelv és irodalom meg történelem. Miután ezeket nyolc évig tanulta, bizonyosan tisztában is van vele.
Persze az is lehet, hogy ez egy elszólás volt, és ő már tudja, hogy hamarosan megszűnik az irodalom oktatása Magyarországon. Érthető is lenne, hiszen az irodalom nem csupán magyarságtudatra serkentő műveket szül, és ez nem jó irányba tereli a diákokat, ugye.
A hungarikumok kitűnő professzora azt is szóvá tette, hogy tapasztalatai szerint száz hallgató közül egy sem ismeri fel a Rákóczi- vagy Klapka-induló dallamát. Ez tényleg igen szomorú, de ismét éles bírálata a magyar oktatásnak, ezúttal az ének-zene tantárggyal kapcsolatban. Ezek a művek ugyanis fontos részei a zeneirodalomnak, az Egressy Béni által írt Klapka-induló (1995 után születettek kedvéért: Föl, föl, vitézek) például általános iskolai tananyag, tehát bizony mindenki ismeri, akit jól tanítottak.
A Rákóczi-indulónak meg annyi köze van Rákóczihoz, mint a Bonaparte-sirálynak a kiváló természettudóshoz: róla nevezték el. Olyannyira, hogy az egyébként csodálatos zenemű II. Rákóczi Ferenc halála után 85 esztendővel született egy császári és királyi (lásd még k. u. k. – Rákóczi szóhasználatában labanc) katonai karnagy tollából. Ettől persze még fel kéne ismerni, különösképpen a Berlioz-féle feldolgozását, de ez sem magyarságtudat, hanem általános műveltség kérdése.
Feltételezem, hogy Tózsa István professzor mindezekkel valójában tisztában van. Akkor viszont nem értem, hogy miért érvel a fenti dolgokkal, mint diákok keveselt magyarságtudatának bizonyítékaival?
Tudom, nagyok a kormány elvárásai, nehéz nekik megfelelni. De a megfelelni vágyás elég indok-e arra, hogy egy egyetemi professzor több hülyeséget hordjon össze egy interjúban, mint amennyit nyolc év alatt egy friss érettségiző magyar nyelv és történelem órán hallott?
