Magyar származású miniszterelnöke lesz Izraelnek 

HírKlikk 2022. június 22. 18:35 2022. jún. 22. 18:35

Jair Lapid, Izrael rövidesen hivatalba lépő miniszterelnöke gyorstalpalón tanulta az államférfiságot. Lapid eddig külügyminiszterként minden élethelyzetben diplomatikusnak, megnyerőnek és egyben határozottnak mutatkozott be az izraelieknek és a világnak. Általános nézet szerint igen jól végezte a munkáját. Ám számára ez csak felkészülés volt a sokkal nagyobb feladatokra: már elég régen tör a legmagasabb tisztségre. Most végre miniszterelnök lesz, igaz, egy kellemetlen jelzővel: az 58 éves politikus „átmeneti” miniszterelnök lesz. 

A Süddeutsche Zeitung emlékeztet rá, hogy Lapid most egy összességében meglehetősem kellemetlen helyzetből profitál: összeomlott a tavaly nyáron főleg általa kovácsolt, nyolc nagyon különböző pártból álló koalíció, Naftali Bennett miniszterelnök kudarcot vallott, és Jair Lapid az ősszel esedékes választásokig vezeti majd a kormány munkáját. Ezt írja elő a koalíciós szerződés, és nagyon logikus is, mert Lapid a szövetség messze legnagyobb frakciójának a vezetője, aki tavaly még előre engedte Bennett-tet, hogy ne veszélyeztesse a nagy egészet. 

Ez nagyvonalú, önzetlen gesztus volt, amely most kifizetődhet. Lapid ugyanis szereti magát „Bibi” Netanjahu ellenpólusának mutatni. Soha nem mondja, hogy „én”, mindig „mi”-ről beszél, nem ejt szót a hatalomról, hanem a nép javára való cselekvésről szól. A többi párt vezetői most éppen eléggé tépetten jönnek ki a kudarcos koalícióból, de Lapid egyértelműen a balközép vezetője lett. 

A következő választás tehát párharc lesz, amely azonban a 72 éves Netanjahu számára egyértelmű előnyökkel indul. Izraelben ugyanis a többség nem középen, de még kevésbé a baloldalon áll. Lapidnak azonban van türelme. Ezt bizonyítja azóta, hogy hogy tíz évvel ezelőtt teljesen más területekről a politikába lépett. Pártja neve: Jes Atid – azaz Van jövő. Már az első alkalommal, a 2013-as választáson remek eredményt ért el, pártja a második helyre, ő maga pedig pénzügyminiszterként a kormányba került. Az akkori jó kapcsolata Netanjahuval azonban hamar viszállyá fajult. Azóta Lapid azon dolgozik, hogy behozza az ellenfelét, és újra olyan népszerűséget érjen el, amilyet egyszer már élvezett, mielőtt belépett a politikába. Volt már műsorvezető, szemleíró, és írt gyerekkönyvet. Eredetileg ugyanis egy beszélgető műsor házigazdájaként és Izrael legnépszerűbb, péntek esti hírműsorának műsorvezetőjeként vált ismertté. Ezt megelőzően bokszolóként és színészként is próbálkozott, és írt sikeres regényeket, gyerekkönyveket, de még popzenei dalszövegeket is. Emellett a nyolcvanas években is többször nyert választásokat, például többször őt választották az ország legvonzóbb férfiújává, győztes mosolya tehát jól megalapozott. 

Édesapja, Josef (Tommy) Lapid Magyarországon született holokauszt-túlélő, és újságírói pályafutása után szintén szerepet vállalt a politikában, és miniszterelnök-helyettes is volt. Édesanyja, Szulamit Lapid Németországban is ismert krimiíró. Jair Lapid felesége, Lihi szintén ismert író, és három gyerekükkel Tel Avivban élnek. Lapid határozottan a világra nyitott, liberális Izrael képviselője, és ezzel sok izraeli szemében kissé gyanús is. Ráadásul nem futott be katonai karriert, ami még mindig plusznak számítana a biztonsági kérdések által uralt politikában. Miniszterelnökként azonban most átköltözhet Jeruzsálembe, a Balfour Streeten lévő híres rezidenciába, és ott kell bizonyítania a következő választásig – írta a tekintélyes német liberális lap.

Forrás: Hírklikk