Magyarok is jelentkezhetnek (koronavírus-)oltakozni Szerbiába

NVZS 2021. március 8. 12:52 2021. márc. 8. 12:52

Akár magyarok is bejelentkezhetnek szerbiai koronavírus-oltásra. A vakcinák között választani is lehet, s az oltási helyszínt előzetesen lehet kérni. Ám azt nem tudni, mennyi időbe telik, míg az ember sorra kerül. Információink szerint – kis túlzással – fél Horvátország és fél Észak-Macedónia odajár, igaz, ők könnyebben eligazodnak a cirill betűs e-űrlapok kérdései és útmutatói között. A magyarok Szerbiába egyébként korlátozás nélkül beléphetnek. A visszautazás során, déli szomszédunk a fokozott biztonságot jelentő országok között van, de egészségügyi ellátás céljából végrehajtott látogatás megengedett.

Felesleges azért kiutazni Dubaiba, hogy az ember Covid19 elleni oltást vegyen magának – ahogy, információink szerint egyesek teszik. S nem kell várni arra sem, hogy a Maldív szigeteken elinduljon az idegenforgalmat fellendíteni hivatott, 3V-nek nevezett program (Visit – Vaccinate – Vacation, azaz Vizitálás – Vakcináció – Vakáció), van közelebbi lehetőség is. Mint ugyanis megtudtuk, külföldiek is bejelentkezhetnek szerbiai oltásra, s mint belgrádi forrásaink fogalmaztak, „ma már fél Horvátország és fél Észak-Macedónia Szerbiában oltakozik”.

Így lehet regisztrálni

A jelek szerint ehhez nem kell más, mint felkeresni az ottani e-kormányzati portál vonatkozó oldalát (ami csak szerb nyelven áll rendelkezésre), amelyen keresztül kitölthetővé válik a jelentkezési űrlap. Ebben már az első kérdés az, hogy szerb vagy nem szerb az illető, majd a címre és az útlevélszámra is rákérdeznek, tehát látszik, hogy külföldiek számára is nyitva áll a lehetőség. Van mód arra, hogy az ember kiválassza, melyik vakcinát szeretné (a felkínált oltóanyagok: Pfizer-BioNTech, Szputnyik, Sinopharm, AstraZenca és Moderna), s arra is, hogy kérje, melyik településen szeretné felvenni az oltást.

Az már az általános tájékoztatóból derül ki, hogy az immunizálás prioritásától és az adott oltóanyag rendelkezésre állásától függ, hogy mikor hívják be az embert az oltásra. Arra is felhívják ebben a figyelmet, hogy a kérdőív kitöltése és a kérelem elküldése pusztán érdeklődésnek minősül, az oltáshoz való hozzájárulást majd az orvos írja alá, és ha ez megvan, akkor a helyszínen kell aláírja a beleegyezést. Szerbiában a vakcinát ingyen adják be, de erre nincs utalás sem a tájékoztatóban, sem az űrlapon.

Oltanak és fékezik a járványt

Arról nincs értesülésünk, hogy kaptak-e már oltást Szerbiában magyarországi magyarok, de arra találtunk információt, hogy a déli szomszédunknál már folyik a diplomáciai testület – azaz külföldi állampolgárok – oltása. Szerbia emellett több országnak is adományozott már vakcinát, így Észak-Macedóniának, Montenegrónak, a boszniai Szerb Köztársaságnak és Bosznia-Hercegovinának.

Szerbia amúgy pedig nagyon jól áll az oltakozással: szombatig a lakosságnak közel a negyede (24,25 százaléka) már megkapta a vakcinát, ezzel Európa egyik leginkább átoltott országa. Magyarországon ugyanezen időpontig a hivatalos adatok 981 ezer beoltott lakost jelentettek, ami a 9,77 millió lakosnak a tíz százaléka. Egyébként a járvány – a World in Data grafikonja szerint – Szerbiában látványosan visszahúzódóban van, nálunk pedig  éppen ellentétes irányba mozog.

Utazási feltételek

Ami pedig a magyarok Szerbiába történő utazását illeti, az országba be lehet utazni, a Magyarországról  (és Albániából, Boszniából, Bulgáriából, Észak-Macedóniából és Montenegróból) beutazóknak nem kell teszt sem hozzá, nem kell előzetesen regisztrálni és karanténkötelezettség sincs. A magyar szabályok is lehetővé teszik a kiutazást: mert ugyan Szerbia fokozott biztonsági kockázatot jelentő ország a vonatkozó lista szerint, de mint ilyen, egészségügyi ellátás céljából kiutazhatnak oda a magyarok. A hazatérő a határon egészségügyi vizsgálaton eshet át, s tíznapos karanténba kerül (ez öt napon belül, legalább 48 óra különbséggel, két alkalommal elvégzett negatív PCR-teszttel lerövidíthető).