Magyarország bakaruhában

Föld S. Péter 2020. március 19. 09:57 2020. márc. 19. 09:57

Péntektől katonák jelennek meg az utcán és a legfontosabb cégek irányításában. Háború van, ráadásul most nem a kormányfő képzeletében lévő démonok ellen kell csatázni. Valódi ellenség tűnt fel a horizonton, minden korábbinál erősebb hadsereg, a koronavírus támadt Magyarországra és a világra. Meg kell védeni a hazát és a magyar embereket. A helyzet súlyos, csapataink harcban állnak.

Orbán csapatai békeidőben is harcban állnak, mert a Vezénylő Tábornok (Bencsik András szíves közlése – a szerk.) igazi terepe a háború. Békeidőben tántorog, mint a partra vetett tengerész. Igaz, most sincs túlságosan jó bőrben, nyúzottnak láttuk legutóbb és kimerültnek. Ha nem vigyáz, hamarosan valamelyik gátról jelentkezik be gumicsizmában – már amennyiben nem omlik össze a Facebook-oldala.

Ez a vírus Orbán minden eddigi ellenségénél virulensebb. Itt nem elég bejelenteni, hogy győztünk, a szájkarate ezen a terepen nem segít. Legföljebb – és ez sem kevés – azt lehet érzékeltetni az emberekkel, hogy a kormány figyel rájuk és nemcsak az egészségüket, de a munkahelyeiket is igyekszik megvédeni. Egyik sem lebecsülendő, ám tegyük hozzá, ha civilben több odafigyelés történik, akkor most, amikor valóban van létjogosultsága az egyenruhások előtérbe tolásának, könnyebb volna a hazánkra támadó vírus elleni küzdelem.

Demagógia, tudom, de stadion helyett jól ellátott kórházakat kellett volna építeni, kisvasutak helyett pedig versenyképes oktatást. És akkor nem egy hétvégén kellett volna véghez vinni a lehetetlent: a hagyományos oktatási formákról áttérni a távoktatásra. Amennyiben – ahogyan azt a miniszterelnök a parlamentben mondta – Czunyiné Bertalan Judit, a digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos valóban jó munkát végzett volna, akkor most nem az iskoláknak és az ott dolgozó pedagógusoknak kellene rohammunkában elvégezni a digitális oktatásra történő átállást.

Holnaptól tehát katonákat is lehet látni az utcán, amire nagyon hosszú évtizedek óta nem volt példa. Csak remélni tudjuk, hogy ezek a laktanyákban összezárt és ily módon egymással szoros testi közelségben élő fiatalemberek nem fognak megbetegedni a vírus által, és másokat, ma még egészséges embereket sem betegítenek meg.