Magyarország kormánya ellenzi az Európai Munkaügyi Ügynökség létrehozását

HírKlikk 2018. december 7. 11:45 2018. dec. 7. 11:45

Magyarország - Svédországhoz hasonlóan - továbbra is ellenzi az Európai Munkaügyi Ügynökség létrehozását, mert azzal a munkaügyi ellenőrzés kikerülne a tagállami hatáskörből - mondta Bodó Sándor a Foglalkoztatási, Szociális, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi (EPSCO) Tanács brüsszeli ülése után a Pénzügyminisztérium közleménye szerint.

A közleményben kiemelték, a foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár elmondta, a magyar munkavállalók és munkáltatók érdekét is sértené az, ha egy uniós intézmény, a helyi sajátosságok, körülmények ismerete nélkül intézkedne a nemzeti hatásköröket felülbírálva.

Bodó Sándor hangsúlyozta, az új ügynökség létrehozása további felesleges bürokráciát, zavaros, a tagállami kompetenciákat hátrányosan érintő állapotot teremtene.

Magyarország a tanácsi tárgyalások során határozottan kiállt a magyar munkavállalók és munkáltatók érdekei, továbbá a tagállamok szuverenitásának megőrzése mellett. Az Európai Munkaügyi Ügynökség koncepciója a magyar álláspont szerint alapvetően hibás, a működési szabályok és hatáskörök szándékosan kidolgozatlanok - írja a szaktárca.

A közleményben Bodó Sándor hangsúlyozta, az Európai Bizottság és a Parlament ennek ellenére szeretné a javaslatot még a jövő májusi Európai Parlamenti választások előtt végleges formába önteni.

Mint mondta, ez hazánknak nem érdeke, véleményünk szerint az újonnan választott Európai Parlament kell  meghoznia az ügynökséggel kapcsolatos döntéseket is - olvasható a közleményben.

Az államtitkár közölte, mind Magyarország, mind Svédország megkérdőjelezi az ügynökség hozzáadott értékét a már meglévő rendszerhez képest. A szövegjavaslat szerint annak hatásköre a nemzetközi közúti közlekedési ágazatban dolgozók ellenőrzésére is kiterjedne, ugyanakkor ezt a szektort jellegénél fogva hibás döntés az ügynökségbe integrálni, a lépés veszélyeztetné mind a magyar vállalkozások, mind a magyar munkavállalók érdekeit - tette hozzá Bodó Sándor.

A magyar és a svéd tiltakozás ellenére a tanács megszavazta a tervezetet, ami alapján megkezdődhetnek a tárgyalások az ügynökség létrehozásáról - tájékoztatott a Pénzügyminisztérium.

Forrás: MTI/Hírklikk