Magyarország már a Capitolium elleni akció kapcsán is szóba kerül
Kimeríti-e egy puccskísérlet fogalmát, ami szerdán történt Washingtonban? Ezt a kérdést járja körbe a The New York Times. Erica de Bruin politológus, a puccsok kutatója szerint igen. Ám a szerző szerint a Capitolium elleni támadás még akkor sem felel meg egy puccs technikai meghatározásának, ha maga az elnök szította és bátorította is az akciót. Ennek a szakértők szerint azért van jelentősége, mert eltérő eszközök szükségesek annak megakadályozásához, hogy az ilyen típusú támadások kárt tegyenek a demokráciában. Sajnos Magyarország példája már ismét előkerült.
A puccs törvénysértő kísérlet a hatalom erőszak útján történő megragadására, és általában része van benne a katonaság, vagy a hivatalos biztonsági erők legalább egy részének, bár néha csak félkatonai szervezetek, vagy más fegyveres csoportok támogatják. Washingtonban pedig szerdán nem ez történt – írja a The New York Times. A támadók között akadtak ugyan fegyveresek, de úgy tűnik, nem valami szervezett csoport képviselői voltak. Trump ugyan a mozgalom vezetőjeként bátorította a híveit, de nem hívta segítségül sem a katonaságot, sem mást, és egyéb módon sem használta elnöki felhatalmazásait a behatolók támogatására – idézte a lap a puccsok egy másik szakértőjének a véleményét.
Ám a lap szerint itt nincs vége a történetnek. „Manapság a demokráciák hajlanak arra, hogy összeomoljanak a puccs meghatározásának nem megfelelő, de alapvetően sokszor annál veszélyesebb, apró lépésekben bekövetkező visszacsúszás nyomán. És ez a minta világosan kirajzolódik sok helyen a világban. Így Oroszországban, Törökországban, Magyarországon és Venezuelában, ahol a vezetők választás útján kerültek hivatalba, de utána aláásták a normákat, megragadták az intézményeket és megváltoztatták a törvényeket, hogy lebontsanak mindent, ami korlátozná a hatalmukat. Idővel ezek az országok a nevükben nem, de a gyakorlatban diktatúrákká válnak. Ebbe a kategóriába jól beleillik a Capitolium elleni támadás, és, ahogyan Trump bátorította azt. A demokratikus visszacsúszás elleni fellépés pedig más taktikát követel, mint egy puccs.
Az idézett de Bruin professzor kifejtette: a puccsot meg lehet előzni, és az ellene való fellépésre egész sor eszközt dolgoztak már ki, amelyeket a nemzetközi szervezetek, katonák, vagy akár civilek is használhatnak. Emellett a puccs sikeres, vagy kudarcba fullad, rendszerint néhány óra alatt. Ennél sokkal kevesebbet tudunk azonban arról, hogy miként lehet megakadályozni a demokrácia-ellenes fellépést. Mindenesetre annyi bizonyos, hogy ez kitartó politikai elkötelezettséget követel. Jogi eszközök, mint az inpeachment, vagy a letartóztatások segíthetnek, miként politikai eszközök is, például az, hogy a politikai pártok megvonják a támogatást azoktól, akik részt vesznek antidemokratikus akciókban, és szót emelnek az ilyen történések ellen.
Fontosak az ennél finomabb lépések is. „A tekintélyelvű vezetők rettegnek attól, hogy nevetség tárgyává válnak, mert hatalmuk igen jelentős része a társadalmi beágyazottságból táplálkozik” –- mondta a másik idézett kutató. A republikánusok között is sokan kiálltak, mutatott rá a szerző, több véleményt idézve. Ugyanakkor hozzátette: a kiállások távolról sem voltak egyformák, és 147 republikánus képviselő így is a választási eredmény elfogadása ellen szavazott. De Bruin figyelmeztetett: a demokratikus visszacsúszás és a puccs nem zárja ki, sőt, valójában kölcsönösen erősítheti egymást.
