Magyarországra jönnek a Pegasus-botrány tényfeltárói

HírKlikk 2023. január 21. 08:00 2023. jan. 21. 08:00

A delegáció előreláthatólag civil szervezetekkel, illetve a kémprogram által célba vett személyekkel is megbeszélést kíván folytatni látogatása során. A tervek szerint Varga Judit igazságügyi miniszterrel és Péterfalvi Attilával, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökével is találkoznak február 20-21-én.

A különbizottság tényfeltárói már jártak Lengyelországban, Görögországban és Cipruson, valamint felkeresték Izraelben, a Pegasust gyártó NSO cég székhelyét – ismerteti a Népszava.

Az EP-s különbizottság jelentésének készítője, a holland liberális Sophie in’t Veld a grémium keddi ülésén mutatja be az uniós intézményeknek és az érintett tagállamoknak szóló nem végleges ajánlásait. A magyar hatóságoknak azt javasolja, hogy állítsák helyre a független felügyeleti szerveket és hajtsák végre az Emberi Jogok Európai Bírósága által hozott ítéletet, amely megállapítja, hogy a NAIH nem képes ellátni a kémprogramok használatának független felügyeletét.

2021. júliusában derült fény arra, hogy több mint 300 magyar – köztük politikai aktivisták, újságírók, ügyvédek, vállalkozók – telefonját törték fel a Pegasus kémszoftverrel. A NAIH vizsgálatot indított, ám Péterfalvi Attila szerint nem tárt fel semmilyen illegális tevékenységet. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságában az üggyel kapcsolatban elhangzott információkat 30 évre titkosították.

 

Forrás: Népszava