Már a máig vitatott Biszku-film alkotója is inkább Gyurcsányon nosztalgiázik

Harkai Péter 2021. július 29. 18:00 2021. júl. 29. 18:00

Egy vita a volt kollégáim között, régi magyarnemzetesként csak nézem, hogy hol áll a világ...? – hüledezett a Pesti TV hétvégi felvidéki sajtóvitáját kommentálva Skrabski Fruzsina. S hozzátette: régen közös ellenség volt Gyurcsány, ma már inkább Gyurcsány, mint a régi barát.

„Volt egy csapat, akik közül sokan ma már a legnagyobb ellenségei egymásnak. Régen közös ellenség volt Gyurcsány, ma már inkább Gyurcsány, mint a régi barát…” – írta mindezt Skrabski annak ellenére, hogy éppen a 2006-os tévéostromról és következményeiről forgat ismét „dokumentumfilmet” az amúgy állami mecenatúrából is működő Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom vezetője.

Mint ismert, a határozottan jobboldali beállítottságú Skrabski Fruzsina 2010-ben Novák Tamással kameravégre kapta az évtizedek óta a nyilvánosságtól elvonult hajdani belügyminisztert, Biszku Bélát. Egyes vélemények szerint „invenciózus”, mások szerint simán átverős módszerrel sikerült megszólaltatni az ’56-os eseményeket követő megtorlásokban méltán elítélendő szerepet vállalt Biszkut. Először ugyanis mint a lakókörnyéke szerinti ismert embert keresték meg, össze is hoztak egy „Béla bácsit” ünneplő találkozót szülőfalujában, Márokpapin, Biszku gyanútlanul rá is állt a „portréműsorra”. Később, felismerve a szembesítés szándékát, mégis vállalta a további szereplést.

Tíz év elteltével, Skrabski ismét mikrofont ragadva próbálja feltárni a baloldal általa vélt vétkeit, de valami időközben megváltozhatott nála is.

A hétvégén a felvidéki Gombaszögi Nyári Táborban Huth Gergely és Ambrózy Áron, a PestiSrácok.hu és a Pesti TV újságírói vitatkoztak Dévényi Istvánnal, a Magyar Hang munkatársával és Nagy Józseffel, a 24.hu újságírójával. A moderátor Kolek Zsolt, a ma7.sk vezető szerkesztője volt.

Skrabski Fruzsina ezt a több szempontból is tanulságos vitát kommentálta több mint meglepő csalódottsággal „személyes blog” oldalán. Mint írta,

„Semmi megértés, a másik teljesen hülye. Olyan kép rajzolódik ki, mintha lenne egy sorosista, teljesen debil egyik oldal és egy fideszes, teljesen debil másik oldal. Annyiszor sértették vérig egymást a csapatok, hogy a párbeszéd igencsak döcög, nem is párbeszéd, hanem ki tud nagyobbat szúrni verseny.

Én a sérelmeket értem és szerintem minden újságírót be kéne engedni a kormányinfóra, adatokat adni és legyen valaki, aki nyilatkozik boldog-boldogtalannak, hogy az újságíró dolgozhasson.

Szerintem a tényfeltárás, kritika fontos, még akkor is, ha az ember nagy vonalakban egyetért és a másik oldalon a patásördög csak ugrásra vár, hogy elharapja a torkát. Szerintem a vitában résztvevő négy ember – Dévényi István, Huth Gergely, Nagy József és Ambrózy Áron mind egyedi, okos, ügyes figurák – akár még barátok is lehetnének.

Az azonban nem áll, amit Dévényi mondott, hogy a nagykoalíció majd jobban szóba áll a médiával – a Gyurcsány-kormány alatt se volt így és most se az ellenzéki önkormányzatoknál.

Viszont el lehet képzelni, hogy mi lenne, ha ennek az abszurd koalíciónak kellene vírus helyzetet, gazdasági válságot, kárpátaljai magyarság helyzetét és minden nehéz kormányzati feladatot megoldania?…”