"Már nemzetbiztonsági kockázatot jelent az egészségügy"

HírKlikk 2019. április 17. 16:42 2019. ápr. 17. 16:42

Több területen is beavatkozást sürget az egészségügyben az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke.

Korózs Lajos szerdán Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, sajtóinformációk szerint tematikus, az egészségügy helyzetével foglalkozó ülést tart a nap folyamán a kormány.

Válságülésről van szó, mert ma már nemzetbiztonsági kockázatot jelent az egészségügy - tette hozzá.

Korózs Lajos közölte, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a közelmúltban elismerte, hogy 24 ezer ember halt meg azért, mert nem kapott időben megfelelő ellátást. Azt mondta, a miniszter az egészségügy rendbe tételéhez 1500 milliárd forintot kért, de nem kapott a kormánytól.

Az ellenzéki politikus szólt arról, hogy közel 600 településen nincs orvos, illetve gyermekorvos. 

Korózs Lajos szerint nem lehet tudni, hogy a kormány a forrásbevonáson kívül, mit kíván tenni az egészségüggyel.

Az MSZP szerint egységes európai egészségügyi minimálbér kell, a kezdő orvosok keresetének el kell érnie a másfél millió forintot, a szakdolgozókénak pedig a 750 ezer forintot - mondta.

Szorgalmazott egy uniós alapot is, amely az orvosok és a szakdolgozók megtartását segíti az önkormányzatoknak közvetlen pályázatok révén.

Javasolta egységes európai kórházi és rendelőintézeti minimumfeltételek meghatározását, valamint azt, hogy a következő uniós költségvetés kiemelt területe legyen az egészségügy.

Forrás: MTI/Hírklikk