Már törökök és mongolok is jönnek ide vendégmunkásnak

HírKlikk 2019. március 26. 18:33 2019. márc. 26. 18:33

Mióta az Európai Unió tagja, sok külföldi munkavállaló érzi vonzónak és próbálja ki Magyarországot. Az egyik ilyen csoport azok közül kerül ki, akik tanulóként jönnek ide, megszeretik az országot és itt is maradnak - mondta az InfoRádióban a Személyzeti Tanácsadók Magyarországi Szövetségének elnöke.

"Általában különböző szolgáltató központoknál, multinacionális szervezeteknél pályakezdőkként indulnak, de fizikai területen is van lehetőség elhelyezkedni, és nem is csak határon túli magyar ajkúak, hanem más nemzetiségűek is jönnek Ukrajnából, Szerbiából, de akár Törökországból is" - tette hozzá Csaposs Noémi.

Arról, hogy ez a növekvő tendencia hogyan folytatódhat a jövőben, Csaposs Noémi azt mondta az Inforádiónak, hogy az építőipari gyártás-termelésben nagy a hiány, ez a piac szív fel sok munkaerőt, már mongolokat is.

Kérdés ugyanakkor, hogy vonzó marad-e Magyarország, illetve aki mozdul, nem megy-e még nyugatabbra. A szakember szerint, "valamennyire erősödni fog a folyamat, de véges azoknak a száma, akik még nem dolgoztak más országban, elvándorolnának és meg is van a megfelelő szaktudásuk, beilleszkedési hajlandóságuk" - tette hozzá Csaposs Noémi.

A szakember hangsúlyozta: "egész Európában munkaerőhiány van".

Forrás: InfoRádió