Maradnak a Parlamentben az ellenzéki pártok

NVZS 2018. december 13. 15:37 2018. dec. 13. 15:37

„Tegnap új ellenzék született, lélekben összekovácsolódtunk, megteremtődött az egymás iránti bizalom, megindult a koordináció, mindez elengedhetetlen a hatékony fellépéshez” – mondta a Hírklikknek Tordai Bence, a Párbeszéd elnökségi tagja, parlamenti képviselője. Nagyon sok fronton indult meg az együttműködés, az utcán, a munkahelyeken, a jogi fórumokon, a parlamentben, s „ezt az építményt kicsit stabilabb alapokra szeretnénk helyezni”.

Mindennek elérése érdekében intézményesített párbeszéd kialakításán dolgozik az ellenzéki pártok, a szakszervezetek, a diákok és az utcán aktivista szerepet vállaló emberek között Tordai Bence, aki szerint ebben vezető szerepet játszhatna az amúgy is vele folyamatosan egyeztető Karácsony Gergely társelnök, zuglói polgármester.

Az ügy egyelőre ott tart, hogy egyeztet az összes potenciális szereplővel – tudtuk meg tőle. Mint mondja: az elmúlt napokban jó kapcsolat alakult ki az ellenzéki pártokkal, s tegnap a Kossuth téren azt érzékelte, hogy a fiatalok elfogadják őt, ami azért is fontos, mert őket is be szeretnék vonni a közös cselekvésbe. A szakszervezetek is nyitottak, s bár azok megosztottak, ők is mint az ellenzéki pártok is, egységet mutatnak, mert „ebben az ügyben láthatóan nem számít, hogy ki milyen szimpatizáns” – mondta. Hozzátette: „ Ha egy ügy köré szerveződő mozgalmat hozunk létre, abban mindenkinek meg tudjuk találni a maga szerepét”.

A szereplők mindegyikének megvan a maga karaktere és feladata – vázolta Tordai egy példával illusztrálva: a ma délután 17 órakor a Kossuth térre szervezett újabb tüntetést azt a Szabad Egyetem és Hallgatói Szakszervezet indította el, amely a leggyorsabban reagáló erő „az egyre szélesebb és erősebb koalíción belül”.

Délután 15 órakor egyébként már 2200 ember jelezte a részvételét és 9600 az érdeklődését a Tüntetés a rabszolgatörvény ellen – Diák-Munkás szolidaritás címmel meghirdetett demonstráció kapcsán. A megmozdulásra a szakszervezetek is mozgósítanak, például Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke portálunknak ezt maga jelentette be, a Szolidaritás pedig a Facebook oldalán szólított fel részvételre, megosztva a részleteket.

Ami pedig az ellenzéki pártok jövőbeni parlamenti szerepvállalását illeti, Tordai Bence meggyőződése: „biztos, hogy az ellenzéki pártok parlamenti munkája nem folytatódhat úgy, ahogy hétfőig  zajlott”. Hétfőn, kedden és szerdán az ellenzék úgy viselkedett, ahogy egy egységes, stratégiával rendelkező ellenzéknek viselkednie kell. „Elsősorban nem ellenzéki pártok működtek együtt, hanem ellenzéki gondolkodású állampolgárok, akik nem a pártérdeket követték” – fogalmazott.

Kérdésünkre, hogy visszamennek-e a Parlamentbe, vagy esetleg kivonulnak, ahogy nagyon sok szakértő, elemző hosszabb távon célszerűbbnek és tanácsosabbnak  tartaná, Tordai leszögezte: „Nem szabad kivonulni egyetlen olyan terepről sem, ahol van esély a konfliktus felmutatására, s  ez kedden bebizonyosodott”. Hozzáfűzte: „Ha április 8-a után nem ülünk be a Parlamentbe, akkor nincs tegnap délelőtt a Házban, s meggyőződésem, hogy akkor nincs tegnap délután és este sem” – szögezte le a fiatal politikus. A Parlament is az ellenállás egy terepe, fontos, de nem kizárólagos terepe, ezért munkamegosztás kell – fejtette ki, hozzáfűzve: „Nem hatvan képviselő fogja végrehajtani a rendszerváltást, hatezrek, hatvanezrek, hatszázezrek csatlakozása kell ahhoz.