Márciusi fiatal demokraták

2019. március 15. 06:06

Petőfi már megtért a plakátleszedésből, Jókai végzett a saját lábon állással, és még maradt is valamennyi a 47 ezer forintjából, amiből meg tudott élni, mert olcsóér” bérelt lakást a Várban. Vasvári meg külföldre küldte az asszonyát mosogatni. Hadd kupálódjék ott abban a veszélyes és koszos kócerájban, ha már idehaza minden sokkal jobb, mint odakint!

Minden együtt volt a forradalomhoz, csak még nem tudták, hogyan kell nekiállni. Soha nem láttak még forradalmat, halványlila segédfogalmuk sem volt, mi kell ahhoz, hogy kitörjön.

Kit kell kiszabadítani, és honnan?

Melyik nemes urat kell Bécs felé futamítani?

Mikor kell az import-lengyeleket tapsoltatni?

Azért a Petőfinek, nem hiába volt költő, derengett valami. Előző este, biztos, ami biztos, gondosan összeplagizálta a Nemzeti dalt. Egy bolgárkertész vetőmag-katalógusából vette át a szöveget, hátha jó lesz még valamire. Szólítsatok Dr. Petőfinek, mondta a többieknek. Azok meg csak mosolyogtak magukban: költő, az ilyet nem szokás komolyan venni.

Nem is kellett. Vasvári időközben egy középkorban élt német apáca imádságos könyvéből ollózott negyven oldalt – a többi már majdnem mind saját volt. Kivéve Jókai Új földesúr című munkájának tartalomjegyzékét, mert az is idegen tollak által íródott.

Petőfi egyébiránt már korábban fel akart volna jönni Pestre, csak időközben kiderült, hogy ritkították a lovas kocsikat. Nem zártak be egy viszonylatot sem, csak - ahogyan odafenn, az udvarban mondták -, megszüntették a párhuzamosságokat. Így lett aztán, hogy kevesebb kocsi járt, nem lehetett fölférni rájuk. Ment volna magánrepülőgéppel, baráti segedelemmel, csak hát akkor még nem volt feltalálva.

Akasszátok fel a kabátokat! Ez volt neki a szavajárása.

Csak az nem volt világos, hogy hol lesz majd a forradalom: Felcsúton, vagy Pesten.
Jókai közben hosszan tűnődött, már majdnem az eszébe jutott valami, de végül meggondolta magát.

Mit csinálsz te Móric, kérdezték a többiek évődve, mert épp olyan hangulatba’ voltak.

Ápolom az anyanyelvem, válaszolta a kérdezett.

Ezen mindnyájan jót nevettek. Volt oka a jókedvnek, tele volt a közmédia a sikerekkel: megfutamítottuk a migránosok hadseregét, megállítottuk Brüsszelt. Hazánk nem rés, hanem erős Bástya elvtárs.
Gazdák érkeztek a később Kossuthról elnevezett térre. Osztják a latifundiumokat, de nekünk nem jut belőle egy fia föld, annyi sem, mondták. Nem osztják, hanem fosztják, válaszolta Petőfi, akinek volt affinitása az árnyalt megfogalmazásokhoz. A föld azé, aki megműveli, a fél Balaton pedig azé, aki okosabb, mint Zuckerberg, tette hozzá.

Kossuthé volt végül az ötlet: vegyenek több tonna kokárdát! Messzi országból, a baráti Kínából hozatták. Megkérték az árát, de legalább nem a brüsszeli bürokraták hasznát hizlalta.

Másnapra aztán tényleg kitört a forradalom. Felolvasták a 12 pontot, mindegyik így hangzott: Önnek is joga van tudni, hogy mire – ebédre, vagy vacsorára - készül a bécsi szelet!

Szerző: Föld S. Péter