Márki-Zay Péter: az Európai Unió jövője függ Orbán leváltásától

Harkai Péter 2021. december 8. 07:45 2021. dec. 8. 07:45

Gőzerővel tart az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjének nemzetközi kampánya, az utóbbi hetekben többször járt már külföldön is. A legutóbbi bejelentés szerint eközben új pártot is szeretne létrehozni. A kérdés az, hogy így mi lesz a Mindenki Magyarországa Mozgalommal? Erről is kérdeztük a mozgalom elnökét, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltjét, Hódmezővásárhely polgármesterét, Márki-Zay Pétert.

– Késő este hívott vissza – hazafelé tartva – a kocsijából, ami érthető, hiszen rengeteget tárgyal. S ha ez nem lenne elég, egyúttal újabb kihívást keresett és bejelentette egy új, konzervatív párt megalakítását is, holott következetesen nem kívánja párttá alakítani a Mindenki Magyarországa Mozgalmat. Miért?

– Egyszerű: a mozgalomban nagyon sok, különböző párthoz tartozó ember van és óhatatlan, ha ezeknek az embereknek választaniuk kellene az adott párt és az MMM között, akkor veszíthetnénk sok értékes embert, aki eddig lelkesen dolgozott az ellenzéki összefogáson. Szép számmal vannak köztünk lelkes civilek is, akik párthoz nem, de mozgalomhoz szívesen kötődnek. Mindezt semmiképpen sem kockáztatnánk.

– Vegyük az inverzét: ennek ellenére, mégis egy jobboldali, konzervatív párt megalakítását hirdette meg. Mi lenne a tervezett formáció küldetése?

– Ennek az alakulatnak az a küldetése, hogy akik jobboldali szimpatizánsokként eddig kényszerből a Fideszre szavaztak, mostantól azok is az ellenzéket erősítsék.

– Miképpen tudná összeegyeztetni az MMM és egy új párt vezetését?

– Az MMM-nek az a célja, hogy Orbán Viktort leváltsuk. Indulásunkkor fogalmaztuk meg ironikusan, hogy ez egy egy-ügyű mozgalom. Semmilyen különösebben nagyobb ívű célja nincs, mint hogy leváltsuk a miniszterelnököt és a Fidesz-kormányt – bár nem mindegy, hogy mire. A mozgalomnak ez volt az eredeti célja. A tervezett pártba nem lépnék be, de mindent megteszek a megalakulásáért.

– Mennyiben befolyásolja az elképzelést, hogy egy párt frakciót alakíthat a parlamentben, tehát ezzel kikerülheti a többi párt szorító ölelését?

– Az Országgyűlésbe kerülés a lista első helyéről szerintem nem kétséges. De az előző kérdésére adott választ pontosítanám: a választásokig nem tervezem a tervezett pártba való belépést. Azt nagyon fontosnak tartom, hogy a hat-, de remélhetően nemsokára hétpárti koalíció jelöltjeként, én egy pártfüggetlen miniszterelnök-jelölt vagyok. A kampányban ezt a függetlenséget szeretném megőrizni. Az természetesen cél, hogy önálló frakciót alakíthassunk és így képviselhessük akár az MMM, akár a civilek, a konzervatívok érdekeit. Őszintén szólva, az nem vezetett, hogy ezzel a tervvel kikerüljem a pártokat, sokkal inkább az motivál, amit említettem, hogy a Fideszből kiábrándult szavazóknak nyújthassak az ellenzéken belül egy hiteles alternatívát.

– Kiket vár a formálódó pártba, s nem túl szűk-e a határidő a választásokig ennek felfuttatásához?

- A valódi keresztény, jobboldali, jobbközép érzelmű embereket. Bár az Európai Néppártban is megtalálhatóak a zöld, s a liberális érzelmű közösségek, de az említett jelzők mindannyiukra érvényesek. Valódi polgári, valódi keresztény értékrendet képviselő embereket várunk ide. Sokan vannak hasonlók most is, például az Új Világ Néppártban, de kisebb pártok is léteznek ezen a vonalon, amint található sok független polgármester is, volt MDF-es politikus, bankelnök, külügyminiszter. Sokan vannak, akik még nem találták meg a számukra kedvező pártot.

– Az említett szakemberek közül nevesíthetünk kettőt, például Bod Péter Ákost vagy Jeszenszky Gézát?

– Egyelőre nem nagyon érdemes, mert nem beszéltem velük erről, de nyilván nincs kizárva az eszmecsere, egy leendő tárgyalás esélye, hogy mindebben a segítségemre legyenek. Meglátjuk.

– Azért próbáltam tágítani az ismert személyek körét, akikre számít, mert eddig már elhangzott két név, Pálinkás Józsefé és Gémesi Györgyé.

– Így van, egyelőre viszont nem vetnék fel ismert neveket, de legalább hat-hét polgármesterrel beszéltem már erről.

– Látja-e már a leendő tagság szimpatizánsait, bázisát, amire alapozva egy hatékony párt születhet?

– Biztos vagyok benne, hogy vannak ilyen emberek és valószínűleg az ismert nevekhez fognak csatlakozni, de ilyen felmérésünk még nyilván nincs.

– Mikortól várják a jelentkezőket?

– A Pálinkás József vezette Új Világ Néppártba vagy a Gémesi György fémjelezte Új Kezdetbe már most is lehet jelentkezni és természetesen onnantól kezdve, hogy ezt a kettőt sikerül januárban egyesíteni, feltehetően még nagyobb létszámban fogadhatjuk a leendő párttagokat.

– Megelőzött a következő kérdésemmel, hogy mi lesz így például az Új Világ Néppárttal?

– Nyilván a két párt egyesítésekor az Új Világ Néppárt lenne az az alap, amiből szeretnénk ezt az új, egyesített, jobbközép pártot létrehozni. Azt remélem, hogy a két közösség egyesüléssel összeolvad.

– A pártalakítási szándékot esetleg az is befolyásolta-e, hogy a múlt héten Varsóban tárgyalt Donald Tuskkal, az Európai Néppárt elnökével, aki kijelentette: szívesen látná Márki-Zay Pétert s pártját az Európai Néppártban? Ehhez ugye, Mándyval szólva, „kell egy csapat”.

– Igen, de fordítva volt. Tehát először eldöntöttük, hogy szeretnénk egy ilyen pártot és utána kerestem meg az Európai Néppártot, hogy szeretnénk a közösséghez csatlakozni. Az Európai Néppártban ugyanis a Fidesz kilépésével, távozásával, kirakásával egy vákuum jött létre, amit mindenképpen be szeretnénk tölteni. Az Európai Néppárt a legerősebb pártcsalád, illő, hogy legyen egy erős magyarországi tagpártja.

– Ha már ez szóba került, ossza meg velünk, milyen hangulatú volt a megbeszélés Donald Tuskkal?

– Rendkívül pozitív, igen jó hangulatú volt, ugyanúgy, mint Szlovákiában Mikuláš Dzurindával két héttel korábban. Mindketten volt miniszterelnökök, V4-ország vezetőiként korábban Orbán Viktor barátai s mindketten rendkívül sok személyes történetet tudtak mondani Orbán Viktorról, mivel régen még jóban voltak. Most mégis mindketten abban látják az egész Európai Unió jövőjét, hogy Orbán Viktort le lehessen váltani Magyarország éléről.