Matolcsy, az egyszemélyes agytröszt

Lovász Péter 2019. október 16. 06:19 2019. okt. 16. 06:19

A jegybank kiváló elnöke, Matolcsy György minden jel szerint elérkezettnek látja az időt, hogy rövid összegzésekben fogalmazza meg a közelebbi és távolabbi jövőnk társadalom- és gazdaságpolitikáját. A jegybankelnök az ország teljesítményével és főként saját munkájával fölöttébb elégedett, de azért lát néhány szégyenfoltot a legutóbbi évek gazdaságtörténetében, amelyeket el kellene tüntetni a nagy magyar haza vonzó orcájáról.

A jegybankelnök a Növekedés.hu oldalain augusztusban nagyjából a követendő gazdaságpolitikai stratégiához szolgáló bevezetésként ezt írta: A 2010-ben bekövetkezett politikai fordulat óta „Értjük a pénz világát, értékeljük a forintot, csökkentjük az állam adósságát, pénzbőséget teremtünk a gazdaságban, nem erőltetjük az euróhoz a csatlakozást, nem kérünk a külső megszorítási tanácsokból és kiszámítható pénzügyi környezetet tartunk fent.

A geopolitikai kihívásokra is jó válaszokat adunk, mert már számolunk az Amerikai Birodalom helyi érdekeivel, kivédjük az Unió túlzásait, falat húzunk a nemkívánatos migráció elé, régiós szövetséget építünk a V4 csoporttal, elismerjük Oroszország helyét Európában, a keleti nyitással összekötjük térségünket Kínával és Ázsiával.

Kevésbé értjük azonban a technológia új kihívásait. Még nem értjük, hogy teljes versenyképességi fordulat nélkül a hozzánk érkezett import tőke csak szigetként működik tovább, mert nincs hová kötődnie.

Nem értjük, hogy a világ élvonalába /első 200 közé/ tartozó egyetemek nélkül az új technológia nem képes tartósan mozgatni a felzárkózást. Amint azt sem értjük, hogy az állami egészségügy mai működésével nem lehet népesedési fordulatot elérni.

Változzunk és változtassunk sokkal bátrabban!“

Kicsit kuszának tűnik ez az értékelés, de hogy egyéni hangú, az nem kétséges. Nagy öröm az, ha a jegybankelnök elégedett a saját munkájával, s még nagyobb öröm, ha képes lényeges gyengeségeinkre rámutatni, hiszen minden érett gondolkodású hazai közgazdász egyetért abban, hogy versenyképességi lemaradásunk a fejlődés gátja, hogy a felsőoktatásból mind gyengébben képzett fiatalok kerülnek sz életbe, és az egészségügy pocsékul működik. (Azt csak - szinte merőben fölöslegesen - megjegyezzük, hogy az ún. keleti nyitás jó részt megbukott. Ráadásul amíg az államháztartás évről-évre hiányt mutat, addig az államadósság abszolút összege nem csökken, hanem növekszik, csak a az adósság GDP-hez viszonyított aránya csökken, ami jó ugyan, de mégsem ugyanaz.) Mindebben nem a tények felfedezése a rendkívüli, hanem az, hogy a NER egyik kivételes és fontos helyen munkálkodó személyisége írja le, ha tetszik, bevallja, hogy Magyarország döntő ügyekben nem jobban, hanem vacakul teljesít.

A növekedés további hazai tartalékairól írva még augusztusban írja Matolcsy György ugyanott, hogy a magyar modell működik, “...mert testre szabott, célzott eszközöket alkalmaz, továbbá egyszerre őrzi az egyensúlyokat és segíti a növekedés erőit“ A növekedés - a legutóbbi években - valóban impozáns, a kereskedelmi és a fizetési mérleg szufficites, az EU pénze áramlik az országba, de lássunk csodát: az életminőséget, termelékenységet jellemző mutatók mégis azt jelzik, hogy Magyarország egyre inkább lemarad Európa országaitól, nemkülönben a régió államaitól, a V4-ektől, sőt sok tekintetben Románia és Bulgária felzárkózása is gyorsabb. A forint értékének zuhanása a pénzpiacon pedig - vélhetően - azt is mutatja, hogy a magyar gazdaság teljesítménye nemzetközi összevetésben éppen hogy nem javul, hanem romlik. Az áruk és szolgáltatások importja drágul, a kivitelben pedig (látszólag) jövedelmezővé válnak olyan, alacsony hatékonysággal előállított áruk és szolgáltatások is, amelyek valójában nem lennének piacképesek. Nem bölcs dolog ismételgetni, hogy az infláció alakulása felett őrködő jegybanknak nincs árfolyamcélja, mert ez egyrészt nemigen hihető, és bizonytalan árfolyam mellett a fiskális politika sem lehet hiteles és megalapozott. A forint erős leértékelődése a nemzetközi kapcsolatokban érdekelt vállalkozókban, menedzserekben, külföldi befektetőkben bizonytalanságot kelt, nem lehet felmérni a termelés és a piaci műveletek várható jövedelmezőségét.

De van tovább is, Matolcsy György friss, októberi cikkében konkrét célokban is összegzi a közeljövő teendőit, amint az olvasható portálunk más helyén. Tíz pontja olyan mint egy kívánságlista karácsonyra, önmagában (mondjuk, az cukoradótól és a szellemi teljesítmények méricskélésétől eltekintve) egyik sem kifogásolható, sőt megvalósításra nagyon is érett célok. Így, egy sorba állítva nem azonos rendű és nem azonos rangú programpontok, nem állnak össze stratégiai egységgé, de hát istenem! Talán azért van pénzügyminiszter meg fejlesztési miniszter a kormányban, hogy a bölcs gondolkodó által meghatározott alapvető teendőknek formát, s természetesen forrást teremtsenek. Matolcsy írása tartalmazza a „mit“, de nem szól semmit a „hogyan“-ról, s még kevesebbet a „miből“-ről. Hm. Csak nem az Úr szólt a felhők közül?

És az egészhez mindössze tíz év kell. Áll még addig a NER?