Matolcsy fia lebukott, 70 milliós Porsche gyűjteménye van

2019. április 24. 08:15

Csak véletlenül derült ki, hogy a jegybankelnök fia imádja a „young timer” Porsche-típusokat, négyet is vásárolt belőlük.

Az Átlátszó egyik olvasója vette észre, hogy három Porsche 911 Targa parkol egymás mellett egy XIII. kerületi garázsban. Az oknyomozó portál kiderítette, hogy az autók Matolcsy György jegybankelnök kisebbik fia, a kormányközeli vállalkozóként közpénzből meggazdagodott Matolcsy Ádám gyűjteményébe tartoznak, sőt, megtalálták a gyűjtemény negyedik darabját is.

A lap szerint több jel is utalt arra, hogy a „young timer” kategóriába sorolható autók és a Matolcsy-fiú között kapcsolat van. Az egyik ilyen jel, hogy a Porschék abban a garázsban álltak, amelyik a 444.hu által még 2016-ban bemutatott, Matolcsy Ádám által használt loftlakás közvetlen közelében van, és ahol a luxuslakásnak otthont adó Riverloft-ház más lakói is parkolnak az autóikkal.

A parkolóhely-feliratok is a feltételezett kapcsolatot erősítik. A falra helyezett papírlapok ugyanis azt jelzik, hogy a Porschék parkolóhelyei az egykor Matolcsy Ádám által vezetett és a Magyar Stratégiai Zrt. nevű cégén keresztül tulajdonolt New Wave Média Group Kft. számára voltak fenntartva.

A múlt idő annak szól, hogy a portál nemrég észrevette, a Porsche-gyűjtemény parkolóhelyet váltott, és a Millenáris Mélygarázsba költözött. Itt felfedezték a gyűjtemény negyedik darabját is, amely a korábbi helyszínen készült fotókon nem szerepelt. A négy autó nem egymás mellett áll, de a mögöttük lévő falon ugyanúgy felirat jelzi a parkolóhely „bérletes” használóját, amely ezúttal a New Wave Kft.

A parkolóhelyeket bérlő New Wave Kft. nem azonos a korábbi helyeket bérlő, és egyébként már megszűnt New Wave Média Group Kft.-vel. A rövidített cégnév ezúttal egy másik vállalkozást, a New Wave Service Kft.-t takarja, amely ugyancsak a Magyar Stratégiai Zrt. tulajdona, vagyis végső soron Matolcsy Ádámé, aki a holdingcég egyedüli tulajdonosa. Hiába változott tehát a Porschék parkolóhelye és az azokat bérlő cég, most is Matolcsy Ádám áll a háttérben.

A négy autó becsült értéke összesen 60 – 70 millió forintra tehető és együtt több mint 1200 lóerővel bírnak. A parkolóhelyeket bérlő New Wave Service Kft. szintén csak nemrég költözött a Millenárisra: az OPTEN céginformációs adatbázis szerint a cég 2019 januárjában tette át székhelyét a Millenáris Irodaházba. 

A cikkkben szereplő autókkal kapcsolatban az Átlátszó megkereste Matolcsy Ádámot, aki emailben válaszolt kérdéseikre. Válaszlevelében megerősítette: a négy „régi” Porsche 911 valóban az ő tulajdona. Mint elmondta, az autókat nem presztízsük, hanem különlegességük miatt választotta.

A vállalkozó azt is elárulta, hogy annak reményében vásárolt befektetési céllal ugyanolyan kivitelű és típusú autókat, hogy így egy későbbi együttértékesítés esetén nagyobb értéknövekedést érjen el velük. A Porsche-gyűjtemény átköltöztetésének okát firtató kérdésre Matolcsy Ádám azt válaszolta, hogy egyszerű anyagi megfontolások vezették a döntésben: a Millenáris Parkolóban ugyanis olcsóbb az autók tárolása, mint a korábbi helyen volt. Mint az a fentebbi, az üzemeltető ártábláját ábrázoló fotónkon is látszik, a vállalkozó cége által használt bérlet havi 42 ezer forintba kerül áfával autónként, amely a négy autó esetén havonta 168 ezer forintot jelent.

Matolcsy Ádám legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy nagyon gyorsan reagált az édesapja unokatestvére, Szemerey Tamás tulajdonában lévő NHB Bank likviditási problémáira: pár nappal azelőtt, hogy a Matolcsy György vezette jegybank korlátozta volna az NHB kifizetéseit, az ifjabb Matolcsy egy másik banknál nyitott számlát a cégei számára – idézi fel az előzményeket a hírportál. Az ifjú vállalkozó a Balaton Bútor Kft.-t is a családja házibankjaként emlegetett, most csődbe ment pénzintézettől kapott, a jegybank növekedési hitelprogramjából finanszírozott hitelből vásárolta. Ez a cég szállíthatta aztán a bútorokat a Testnevelési Egyetem új kampuszára vagy az Országos Bírói Hivatalnak, félmilliárdos uniós támogatást nyert el egy okosiroda-projektre, és további 92 millió forint uniós támogatást kapacitásbővítésre.

Matolcsy Ádám fontos szerepet játszott az Origo hírportál kormánypárti propagandafelületté züllesztésében: ő volt a portált kiadó New Wave Media Kft. tulajdonosa a kormánypárti Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány felállításáig. A New Wave adta ki a Vs.hu nevű portált is, amely több százmillió forint támogatást kapott a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank alapítványaitól.

Forrás: Átlátszó