Matolcsy nem vette át a tüntetők petícióját, ezért azt az MNB falára ragasztották

HírKlikk 2018. november 6. 17:28 2018. nov. 6. 17:28

A Magyar Szakszervezeti Szövetség és a LIGA Szakszervezetek szervezett kedd délután tüntetést a Magyar Nemzeti Bank Szabadság téri épülete elé, tiltakozva a béren kívüli juttatások, a cafetéria megadóztatása ellen. Demonstrációjukkal a szakszervezetek szembesíteni akarták a kormányt azzal, hogy nem tartotta be a szavát.

A tüntetéssel kapcsolatban Kordás László, korábban elmondta, nem tömegdemonstrációt szerveztek, hanem figyelemfelhívó akciót. A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint azonban jöhetnek újabb tüntetések, és ezek nagyobbak is lehetnek akkor, amikor jövő februárban megtapasztalják majd a dolgozók, hogy mennyivel kevesebb juttatást visznek haza.

Szilágyi József, az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke a tüntetésen elmondta: a szakszervezetek a cafeteria-elemek kedvezményes adózásának visszaállítását követelik a családok támogatása, a mobilitás ösztönzése és a munkaerőhiány kezelése érdekében.

A szakszervezeti konföderációk egyetértenek abban, hogy a cafeteriarendszer megváltoztatása, az egyes elemek kedvezményes adózásának eltörlése a dolgozóknak nettó jövedelemkiesést okoz. Szilágyi József szerint mindezt az MNB is megerősítette, ugyanis a jövő évi költségvetést véleményező írásában rámutatott, hogy több mint 2 millió munkavállalónak csökkenhet a nettó jövedelme az adótörvények megváltozása miatt, ami ugyanakkor a költségvetésnek nem jár érdemi bevételnövekedéssel.

Mindezek miatt a szervezők petícióval fordultak Matolcsy Györgyhöz, a Magyar Nemzeti Bank elnökéhez, amelyben azt kérték, hogy "saját eszközeivel segítse elő a szakszervezeti konföderáció törekvéseinek teljesülését a béren kívüli juttatások vonatkozásában". A petíciót azonban a jegybank részéről nem vette át senki, így a demonstráció szervezői a petíciót az épület falára ragasztották. 

A tüntetők a térről az Országház elé vonultak.