Még a fideszes szavazók is bíznak az önkormányzatokban

HírKlikk 2020. november 11. 18:55 2020. nov. 11. 18:55

A megkérdezettek 71 százaléka szerint, az uniós segélycsomag legalább felét a települési önkormányzatoknak kellene megkapniuk – derült ki a Publicus reprezentatív közvélemény-kutatásából.

Még a Fidesz-KDNP szavazók fele is úgy gondolja, hogy a koronavírus-válság nyomán előállt helyzetben bizonyos dolgokat az önkormányzatok jobban meg tudnak oldani a kormánynál, míg más ügyekben az utóbbi hatékonyabb – derül ki a Publicus Intézet Népszava megbízásából készített felméréséből. Az már kevésbé meglepő, hogy hasonlóképpen gondolkodnak az ellenzéki pártok szimpatizánsai is.

A megkérdezettek 71 százaléka abban egyetért, hogy az uniós segélycsomag legalább felét a települési önkormányzatoknak kellene megkapniuk. Igaz, a Fidesz-KDNP szavazóinak kevesebb, mint a fele támogatná ezt (46 százalékuk nyilatkozott így), míg az ellenzéki pártok szimpatizánsainak 90-98 százaléka támogatja a Szabad Városok Szövetségének célját. Ugyanakkor nagyon szkeptikusak abban a tekintetben, hogy a kormány egy sikeres népszavazás hatására átengedné-e a segélycsomag felét. A Fidesz híveinek csupán a 38 százaléka, míg a magukat ellenzéki táborba sorolók alig ötöde bízik abban, hogy a népszavazásra tekintettel a kormány lemondana a pénzről.

Az ellenzékiek 67-88 százaléka (legkevésbé a szocialisták, leginkább a momentumosok) tart attól, hogy az uniós pénz java haveri cégekhez kerül. A kormánypártiak csaknem egyformán tartanak ettől önkormányzati és kormánypárti osztogatás esetén.

Forrás: Népszava