Még mindig alkudozik a turówi bányáról Varsó és Prága

HírKlikk 2021. május 25. 14:50 2021. máj. 25. 14:50

Óráról-órára változik a helyzet a turówi bánya körül, amit átmeneti bezárásra ítélt az Európai Bíróság pár napja. Az ügyet Csehország kezdeményezte az uniós bíróságon súlyos környezeti károkra hivatkozva, de a lengyel kormány túlzónak ítéli a bíróság döntését, és kijelentette, hogy nem hajtja végre a határozatot.

A lengyel kormányfő kedden azt közölte, hogy megállapodott a két kormány. Prága visszavonja panaszát az uniós bíróságon, és megtűri a határához közel eső bányát, Varsó pedig ennek fejében beszáll a bánya miatt szükséges környezetvédelmi projektekbe legalább 45 millió euró erejéig – írja az Euronews.

Ennek keretében közös szakértői bizottság vizsgálja majd, valóban fenyeget-e a régió talajvíztartalékainak elapadása, valóban növekszik-e a zaj- és légszennyezés. A bánya üzemeltetője pedig ígéretet tett arra, hogy befejezi a föld alatti védőpajzsot, amely megállítja a talajvizet, és torlaszokat emel a szennyező kimosódások ellen.

A cseh kormányfő viszont cáfolta kedden, hogy visszavonnák a luxemburgi beadványt, illetve, hogy már megállapodtak volna. Babis úgy fogalmazott, hogy most a lengyeleken a sor, hogy javaslatot tegyenek a megoldásra.

Lengyelország energiaellátását még mindig több mint 60 százalékban a fosszilis energiahordozók adják. Ennek majdnem harmadát a lignitbányák biztosítják. A turówi bánya ráadásul az egyik legnagyobb munkáltató a régióban, így akár csak ideiglenes bezárása is kezelhetetlen problémát okozna a helyi és az országos vezetésnek is.

A lengyel kormányszóvivő később magyarázkodott

Csehország a már megvitatott lengyel-cseh keretszerződés véglegesítése után fogja visszavonni a határához közeli, lengyelországi Turów barnaszénbánya kibővítése ellen benyújtott panaszát az Európai Bíróságon - pontosította kedden Piotr Müller lengyel kormányszóvivő.

Az MTI szerint Müller azt követően nyilatkozott sajtóértekezletén, hogy a sajtó kiemelte Babis nyilatkozatából, hogy Csehország nem vonja vissza panaszát. Müller aláhúzta: félreértés történt, hiszen hétfőn már elfogadták a panasz későbbi visszavonását is magában foglaló keretszerződést, jelenleg pedig véglegesítik a megállapodás irányelveit konkretizáló kétoldalú tárgyalásokat.

"Ma Andrej Babis miniszterelnök is arról beszélt, hogy a szerződés véglegesítése előtt állunk, amely véglegesítés előfeltétele a panasz visszavonásának" - magyarázta Müller, kifejtve, hogy Babis miért nem beszélhetett kedden a panasz aznapi visszavonásáról.

Forrás: Euronews