Megemelné a napsütéses órák számát Szabó Tamás Jászberényben

Csanádi Dávid 2019. november 3. 09:51 2019. nov. 3. 09:51

A címben megfogalmazott nonszensz állításhoz közel jár, amivel a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje fizetett hirdetésben kampányol, ugyanis olyasmit ígért a választóknak, amire sem jogköre, sem ráhatása nincs. A Polgárőrség létszámát akarja megemelni.

Szabó Tamás jelenlegi (október 13-án leváltott, november 10-én újra induló) jászberényi polgármester ígérete szerint, ha győz, megemeli a városi polgárőrség létszámát. Nos, ugyanennyi erővel ígérhette volna azt is, hogy megnöveli a napsütéses órák számát a városban, vagy azt, hogy a NASA űrkutatóbázist épít az Electrolux amúgy is kivonulófélben lévő gyára helyén.

Éppen annyira van ugyanis köze a jászberényi polgármesternek a Polgárőrség létszámához, mint a NASA kutatásaihoz vagy a természet erőinek munkálkodásához. A Polgárőrség ugyanis egy országos méretű egyesület, egy civil szervezet, amely önkéntes alapon szerveződik. Sőt, tagjai – beleértve a vezetőit is – semmiféle honoráriumot nem kapnak munkájukért. Így aztán egy polgármester is csak annyit tehet, hogy valamiképpen segít a helyi polgárőr-szervezet körülményeinek javításában.

Persze, a létszámemelést többféleképpen is meg lehet oldani… Lehet, hogy Szabó Tamás arra gondol, hogy közmunkásokat, esetleg ukrán vendégmunkásokat léptet be a Polgárőrség soraiba? Bár tulajdonképpen saját maga is beléphet, ezzel máris megemelkedik a létszám, ígéret teljesítve, egy fővel többen vigyáznak a városra. De az is lehet, hogy Szabó egyszerűen összetévesztette a Polgárőrséget a közterület-felügyelettel.

 Az mindenesetre meglepő, hogy Szabó kilencéves polgármesteri múlttal a háta mögött nincs tisztában a lehetőségeivel és korlátaival továbbá a polgármester jogosultságaival. Ha ez így van – márpedig a mostani eset után úgy tűnik –, akkor hogyan intézi Jászberény többi problémáját? Ha pedig mégsem ez a helyzet, és tudja, hogy egy polgármester mit tehet meg és mit nem, akkor fizetett hirdetésben hazudik.

Nehéz eldönteni, hogy melyik a rosszabb.