Mégsem lesz gond az utalásokkal Józsefvárosban

HírKlikk 2019. október 19. 10:46 2019. okt. 19. 10:46

Lehet, mégsem annyira sötét a helyzet a Józsefvárosban, mint ahogy tegnap még látszott. Pikó András megválasztott polgármester ugyanis tudatta, hogy a kerület jegyzője, Rimán Edina arról tájékoztatta: biztosított az önkormányzati cégeknél az aláírásra jogosult vezetők helyettesítése, illetve a holdingokat irányító vezető megoldja a szükséges utalásokat a polgármesterség jogerőre emelkedéséig. A Fidesz megtámadta a választás eredményét, ami miatt nem indulhat még nem foghat munkához az új polgármester és a képviselők, sőt, lemondások miatt úgy tűnt, a politikai váltás megakaszthatja a mindennapi életet is.

Mint portálunk is beszámolt róla, kölcsönös megegyezéssel távozott a városüzemeltetésért és vagyongazdálkodásért felelős holding szinte teljes aláírási joggal bíró vezetője (aminek a csúcsvezetője, egy fideszes politikai kinevezett), aminek eredményeként – Pikóék félelme szerint – fennállt annak a veszélye, hogy „nem lesznek időben elutalva a fizetések a dolgozóknak, leállnak a folyó ügyek (bérleti szerződések, stb.), nem fizetik időben be az adót és a járulékokat és kezelhetetlen hangulat alakul ki a vállalatnál, ahol elterjedt, hogy Pikó rugdossa ki az embereket”.

A jegyzőasszony jelzése szerint azonban ez a helyzet megoldódni látszik. 

Pikó egyébként folyamatosan nyugtatgatja az embereket, újra és újra leszögezve, a személyi változások csak a szükséges mértékben érintik majd a hivatal állományát, s „a változások humánusan és korrekt módon lesznek menedzselve azoknál, akiket ez érinteni fog és nagy könnyebbség, hogy az előző polgármester kabinetjének tagjai már távoztak. 

 
Forrás: Hírklikk