Megszenvedték az emberek a járványt, negyedük anyagi helyzete rosszabbra fordult

HírKlikk 2021. május 17. 07:45 2021. máj. 17. 07:45

Tetézte az emberek anyagi gondjait a járvány, a koronavírus magyarországi megjelenése óta a megkérdezettek negyede kevesebb pénzből kénytelen megélni, nyolc százaléknak pedig sokkal kisebb lett a bevétele – derül ki a Publicus Intézet április végén, a Népszava felkérésére, több mint ezer fős mintán végzett felméréséből.

A lap szerint ezzel együtt a Publicus eredményei összességében még jobb helyzetet is mutatnak, mint például a Policy Solutions és a Friedrich Ebert Stiftung néhány héttel korábban végzett közös kutatása: e szerint tízből négy magyar – főként az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkező, egyébként is nehezebben élők köre – úgy érzi, hogy az utóbbi egy évben romlott a háztartása anyagi helyzete.

A Publicus felmérése szerint a kormánypárti szavazók kevésbé érzékelnek anyagi romlást, az ellenzéki összefogás pártjainak szavazótáborában viszont 50 százalék fölötti a rosszabbul élők aránya. A legkisebb változásról a nyugdíjasok számoltak be, a leginkább a 45 év fölötti aktív korosztály keresete csökkent a kutatás szerint.

A kérdésre, hogy „mi okozza pénzügyi helyzetének rosszabbra fordulását”, a válaszadók túlnyomó többsége (65 százaléka) a magas inflációt nevezte meg okként, különösen az élelmiszerárak emelkedését érzi meg a lakosság pénztárcája. Minden egyéb ok arányaiban eltörpül e magyarázat mögött, de emberi tragédiák tömegét rejtik a számok.

A megkérdezettek 17 százaléka felelte azt, hogy a járvány kitörése óta nem működik a munkahelye, kevesebb fizetést kap, vagy egyáltalán nem jut keresethez, nyolc százalék maga, 15 százaléknak pedig valamelyik családtagja elvesztette a munkáját. A vírus vagy más okozta betegség miatt 16 százaléknak csökkentek a bevételei és öt százalékra tehető azok aránya, akik azért kerestek kevesebbet az utóbbi hónapokban, mert a gyerekükkel otthon kellett maradniuk az iskolai, óvodai és bölcsődei szünetek ideje alatt.

Forrás: Népszava