Megszépítő messzeség
Vajon van-e összefüggés a kormány összetétele és a magyar sportolók olimpiai szereplése között? És vajon igaz, hogy ha a sportra sok pénzt költenek, akkor emiatt az egészségügyre már kevesebbet kell fordítani? Nyomasztó kérdések, amelyek joggal merülnek fel Szijjártó Péter miniszter egyik előadása nyomán.
Mindig bebizonyosodik, mennyi bölcsesség és életismeret van a különböző – napjainkban már-már közhelyszerű – mondásokban. Itt van például az, hogy a messziről jött ember azt mond, amit akar. Nem véletlen, hogy Fiala János egykor egy egész közéleti tévéműsort készített a Messziről Jött Ember címmel. Ami arra épült, hogy ha idecsöppenne valaki bárhonnan – akár a Marsról is –, mit szólna azokhoz a furcsaságokhoz, amelyek a mindennapi életünket jellemzik. Ilyen műsor már régóta nincs, pedig igény mostanában is lenne rá.
Orbán Viktor magyar hangja – jelenleg külgazdasági és külügyminiszternek nevezik – a napokban bizonyította ennek a mondásnak örök érvényét. Nemzetközi bolyongásai keretében elvetődött ugyanis Oroszországba és többek között részt vett a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon. Ha már ott volt, beszélt is, majd az erről készült felvételt - szokása szerint – feltöltötte Facebook-oldalára. Nem kellett volna. Ezúttal bölcsebb lett volna némi tartózkodást tanúsítani. A gyanútlan – és Magyarországot netán kevéssé ismerő – nemzetközi közönséggel ugyanis el lehet hitetni mindenféle szamárságot, viszont a hazai közvéleményt talán már nem olyan könnyű megvezetni. Vagyis a propaganda-célokat néha tanácsosabb lenne alárendelni az igazmondás követelményeinek (persze, nemcsak ilyen esetekben).
Szijjártó Péter először is elbüszkélkedett azzal, hogy bár kis nemzet a magyar, mindössze alig 10 millió lakosa van az országnak, az eddig szerzett olimpiai érmek rangsorában mégis a nyolcadik helyet foglalja el. Ami kétségkívül tiszteletre méltó teljesítmény, de a dicsekvést ezen a ponton abba is lehetett volna hagyni. Csakhogy a miniszter folytatta. És előadta, e remeklés annak köszönhető, hogy a jelenlegi kormány hatalmas beruházásokat hajtott végre. Tény, hogy az utóbbi tíz évben valóban épültek stadionok, csarnokok, uszodák. De hogy például a Felcsútnak jutott tao-pénzekből mennyit profitálnak a sikeres magyar olimpiai sportágak, az persze kérdéses. De ne legyünk kicsinyesek. Viszont arról sem feledkezhetünk el, hogy az újkori olimpiák története 1896 óta íródik. A magyar sportolók az azóta eltelt 125 év alatt érték el az összesített nyolcadik helyet.
Ha valaki nem emlékezne, a 2010 óta regnáló Orbán-kormány idején rendezett két olimpián nyolc-nyolc győzelmet arattak a hazai versenyzők. Londonban még négy ezüst és hat bronzérmet szereztek, míg Rióban három második és négy harmadik helyezésük volt. Így a pontversenyben 2012-ben a kilencedik, 2016-ban a tizenkettedik helyen végzett Magyarország. Ami egyáltalán nem lebecsülendő és kétségkívül jobb, mint az előző szocialista-liberális vezetés idején elért 13. (Athén) és 21. (Peking) helyezés. De ha már úgy véljük, hogy a kormány összetétele szoros összefüggésben lehet az olimpiai szerepléssel, akkor mi a helyzet azzal, hogy 1988-ban Szöulban Magyarország 11 aranyéremmel a hatodik lett, négy évvel később, Barcelonában ugyanennyi diadallal pedig a nyolcadik. Nem is beszélve arról, hogy 1968-ban Mexikóvárosban tíz arannyal a negyedik helyet szereztük meg.
A miniszter azonban még ennél a pontnál sem hagyta abba. Elmesélte, hogy sokat kritizálják őket, amiért rengeteget költenek a sportra és megemlítette, hogy az ellenzék szerint az összegeket inkább az egészségügyre kellene fordítani. Pedig – folytatta –, minél többet szánnak a sportra, annál kevesebből lehet finanszírozni az egészségügyet. Arról nem szól a fáma, hogy e ponton felhördültek-e már a fórum hallgatói, de a szónok még ennyivel sem elégedett meg. Közölte, minél több magyar ember sportol, annál kevesebbnek van szüksége egészségügyi ellátásra.
Szentpéterváron ezt tudhatták meg a nemzetközi gazdaság iránt érdeklődők a magyar külkereskedelmi és külügyminisztertől. Arról a jelek szerint nem esett szó, hogy a koronavírus-járvány mintegy 30 ezer áldozatot követelt, részben annak következtében, hogy a magyar egészségügy a legjobb szándékkal sem volt képes megteremteni a nagyobb arányú túlélés feltételeit. A szervezetlenség, a gyakran lerobbant eszközpark, az orvosok és munkatársaik túlterheltsége, valamint az, hogy bérezésüket csak a járvány kitörése után egy évvel igyekeztek rendezni, mind-mind oka annak, hogy a lakosság számához viszonyítva rendkívül rossz a halálozási arány. Azt sem említette a miniszter – aki mondandójából következően mindenhez ért, sőt, mindenhez egy kicsit jobban –, hogy a szakemberek egybehangzó véleménye szerint a lakosság leromlott egészségi állapota nagymértékben elősegítette a fertőzés terjedését.
Szijjártó miniszter szentpétervári – de minden egyéb – szerepléséből is egyetlen következtetés szűrhető le: mi, magyarok, akkor is győzünk, ha veszítünk. Legyen szó akár olimpiáról, akár a koronavírussal folytatott küzdelemről. Orbán Viktor már sokszor elmondta ezt, kommunikációs csapatának tagjai pedig rendszeresen ismételgetik, függetlenül a tényektől, valamint attól, hogy az éppen megcélzott közönség tisztában van-e az igazsággal, vagy sem.
Mintha – a propagandisták és a közönség is – mindannyian messziről jöttek volna. Így persze arra sem kell gondot fordítani, hogy úgy tegyenek, mintha közük lenne a valósághoz.
