Megszűnhet a tranzakciós illeték a lakossági átutalásoknál

2019. január 12. 04:40

Megszűnhet a lakossági átutalásokra kivetett tranzakciós illeték – erről Varga Mihály beszélt. A pénzügyminiszter szerint a kormány nyitott arra, hogy erre javaslatot is tegyen. A 2019-es költségvetésben egyébként még több mint 228 milliárd forint bevétellel számolt a kormány a pénzügyi tranzakciós illetékből.

Idén már eltörölték a 20 ezer forint alatti átutalások esetében a fizetendő 0,3 százalékos díjat, de a nagyobb átutalások után még mindig elvesz az állam.

Varga Mihály azt is elmondta, hogy a vártnál jóval alacsonyabb lett a 2018-as hiány, az uniós módszertan szerint számolt GDP-arányos államháztartási hiány az előzetesen várt 2,5 százalék helyett csak 2 százalék lett.

Forrás: MTI/Hírklikk