Megtiltják a TikTok használatát az amerikai kormányzati munkatársaknak

HírKlikk 2020. augusztus 7. 05:00 2020. aug. 7. 05:00

Az amerikai szenátus csütörtökön megszavazta azt a kétpárti törvényjavaslatot, amely megtiltja a TikTok kínai videómegosztó alkalmazás telepítését és használatát kormányzati munkatársak és a kongresszus tagjainak telefonjain és számítógépein.

A javaslat republikánus társszerzője, Josh Hawley a voksolás előtt a Twitteren azt írta: „a TikTok nagyobb nemzetbiztonsági kockázatot jelent, s ezért nincs helye kormányzati telefonkészülékeken". Később kiadott közleményében a politikus bátorítónak nevezte a szenátorok egyetértését az ügyben, s leszögezte, hogy döntésével a szenátus ƒ„felelősségre vonhatónak tartja a Kínai Kommunista Pártot, s mindazokat a  vállalatokat, amelyek csak eleget akarnak tenni Kína ajánlatának".

A képviselőház már júliusban megszavazta a tiltást, amely szerint a szövetségi alkalmazottak nem tölthetik le kormányzati informatikai eszközökre a TikTokot. A kongresszus mindkét házának szavazása után, a törvényjavaslatot Donald Trump amerikai elnöknek kell aláírnia, hogy törvényerőre emelkedjék.

A TikTok ellen – amely a Bytedance kínai cég leányvállalata – több kormányzati kifogás merült fel, s mind Donald Trump amerikai elnök, mind Mike Pompeo külügyminiszter nyíltan bírálta a céget. Álláspontjuk szerint, ugyanis az alkalmazás révén a TikTokhoz amerikai állampolgárok adatai kerülnek, s egy, 2017-ben Pekingben elfogadott törvény értelmében, a kínai vállalatok kötelezhetőek arra, hogy együttműködjenek a kínai nemzetbiztonsági szervekkel.

A múlt héten Satya Nadella, a Microsoft amerikai informatikai óriáscég elnök-vezérigazgatója bejelentette, hogy tárgyalásokat folytat a Bytedance-szal a TikTok megvásárlásáról. Az ügyletet – némi habozás után – Trump elnök is támogatásáról biztosította, igaz, hozzátette, hogy az üzletkötés hasznából a pénzügyminisztériumnak, vagyis a kincstárnak is részesülnie kell.

A The Washington Post című lap a csütörtöki számában arról közölt Seattle-ből – tehát a Microsoft székhelyéről – keltezett információkat, hogy a Microsoft azért akarná felvásárolni a TikTokot, mert a videómegosztó több milliárdnyi videója segíthet a beszédet és képeket értelmező és alapvető feladatok ellátására alkalmas mesterséges intelligencia kifejlesztésében. A TikTok több milliárdnyi videóját különböző etnikumú és különböző foglalkozást végző emberek töltötték fel, s ez lehetőséget ad a Microsoftnak a mesterséges intelligencia „tanítására" szolgáló modellek kialakítására. A cég nagy vetélytársainak, a Google-nak és az Amazonnak már megvan a maguk videós adatbázisa: a Google-nak a YouTube, az Amazonnak pedig a Twitch.

Forrás: MTI