Mély árkokat hasított a magyar művészeti világba a művészet átpolitizálása

HírKlikk 2021. január 13. 19:45 2021. jan. 13. 19:45

Egy Black Lives Matter szobor Magyarországon kiváltotta az Orbán-kormány nemtetszését, és a kormányhoz közeli orgánumok a szobor lerombolását követelik – erről napok óta cikkezik a külföldi sajtó. Szalay Péter alig egy méter magas – még sehol nem látható – szobra, hetek óta ingerültséget okoz, a kormányhoz közelálló média fröcsög a dühtől, s a jobboldali-nacionalista Orbán-kormány kancelláriaminisztere is bekapcsolódott a kampányba – írta a sok nyelven sugárzó német közszolgálati műsorszóról német és angol honlapján is.

A szobor a New York-i Szabadságszobor 3D nyomtatón készült parafrázisa: a szivárványszínű alak térden áll, egyik öklét a magasba emeli, a másik kezében könyvet tart, rajta a felirattal: Black Lives Matter. „A magyar kormány és számos sajtóorgánum azonban a mozdulatot erőszakosnak és baloldali radikálisnak tekinti” – írta a Deutsche Welle. A szobor a budapesti IX. kerület önkormányzata által kiírt pályázat hat győztese között volt, és a kerületben szándékoznak tavasszal mindössze kiállítani, két hétre.  

Baranyi Krisztina polgármester támadások kereszttüzébe került, mert a pályázatot közpénzből finanszírozták. Az ellenzék által támogatott független polgármester a Deutsche Wellének elmondta: megszokta a kormányközeli sajtó támadásait, de most durván szidalmazzák, megerőszakolással és savas támadásokkal fenyegetik. „Pedig csak esélyt akartunk adni a fiatal művészeinknek arra, hogy a műveiket nyilvánosan bemutassák” – mondta. 

A kormány sajtója előzőleg éles bírálatokkal szította az alkotás körüli vitát, mert a Black Lives Matter mögött olyan szervezetet sejt, ami le akar rombolni mindent, ami fehér, keresztény és konzervatív, továbbá át akarja írni a történelmet, és ezért „szobrot” állítani a mozgalomnak olyan, mintha Adolf Hitlernek állítanának szobrot – idézte a német közszolgálati adó  az Origo.hu-t, amely szerint a szobor „uszítás a magyarországi fehérek és keresztények ellen”. Bayer Zsolt „hírhedt” magyar publicistát is citálja a DW cikke, azt a Bayert, aki egyenesen a szobor lerombolásával fenyegetőzött. A kormány részéről Gulyás Gergely nevezte „alapvetően rasszistának” a Black Lives Matter mozgalmat, amely – szerinte – nem tekinti egyenértékűnek a fehér embereket. 

Szalay Péter, a szobor alkotója kifejtette: a mozgalomnak nagy hatása van a globális társadalomra, amelynek ő is része, és ezt akarta kifejezésre juttatni. A művész azonban a szivárvány színeivel érinti az LGBTQ emberek jogainak fokozódó magyarországi korlátozását is. (Ezeket s korlátozásokat részletesen ismerteti a cikk.) Szalay Péter abból indul ki, hogy talán lerombolják a szobrát, de ez nem aggasztja különösebben. „Nem ítélem el azokat, akik le akarják rombolni a szobromat. ha erre sor kerül, akkor dokumentálni fogom, és ezt munkám részének tekintem” – közölte. 

„Az Orbán kormány tíz évvel ezelőtti hatalomra jutása óta azon van, hogy ellenőrzése alá vonja a magyarországi művészetet és kultúrát” – mutatott rá a szerző, aki ismertette ezeknek a törekvéseknek az állomásait, egészen az SZFE körüli történésekig. 

Deme Zsuzsanna, Baranyi Krisztina helyettese arról beszélt a cikk szerzőjének, hogy Magyarországon ugyan nincs cenzúra, de az alkotó művészek egyre nagyobb mértékben alkalmaznak öncenzúrát, mivel a kormányhoz közelálló Magyar Művészeti Akadémiától függnek anyagilag. Ezt így látja Szalay Péter is. Kifejtette: a művészet átpolitizálása mély árkokat hasított a magyar művészeti világba, és már nem lehetséges a párbeszéd az államilag finanszírozott művészek és azok között, akik ezt elutasítják. Ugyanakkor alkotó munkájában nem érzi korlátozva magát, és úgy látja, hogy a művészet szabadsága nem szenvedett kárt Magyarországon. 

Forrás: Hírklikk