Mentsük meg Tiborcz Istvánt

Németh Péter 2019. augusztus 19. 09:56 2019. aug. 19. 09:56

Nálunk hovatovább az a normális, ami abnormális. Most éppen arról beszélek, hogy Tiborcz István adakozásából lett politikai ügy, noha az ilyen gesztus a szép emberi lépések kategóriájába szokott tartozni, Magyarországon azonban az adományozás is a jobb és baloldal megosztottságának prizmáján kap fénytörést.

A történettel nyilván találkozott az olvasó: a kormányfő veje, Orbán Ráhel férje 34 millió forintot adományozott a Semmelweis Egyetem gyermekgyógyászatának; a pénzből életmentő készülékeket vásárolnak. Igazán szép, megsüvegelendő Tiborcz István felajánlása, még azt is hozzáteszem: megérdemli a nyilvánosságot. Harmincnégymillió nem kevés pénz, akad olyan magyar család, amelynek majd’ harminc évbe kerül ennyit megkeresni. De ne legyünk demagógok; a világon mindenütt vannak gazdag és szegény emberek, és jobb helyeken, igen, éppen az a gazdagok dolga, hogy legyen érzékük a karitatív akciókhoz, segítsék azokat, akinek az élet napos oldalából nem jutott semmi.

Csakhogy Tiborcz István nem egyszerűen egy gazdag – dúsgazdag – ember, és nem csupán azzal tünteti ki magát, hogy a miniszterelnök családjához tartozik, hanem azzal is, hogy sok-sok közpénzhez jut. Vállalkozásait pályázati forrásokból (is) táplálja, nem teljesen átlátható, és sokszor – józan ésszel – nem felfogható módon. Tiborcznál elég egyértelmű a szerencse faktor; Orbán Viktorhoz tartozik, és lehet, hogy nem ő nyeri a legtöbbet – Mészáros Lőrinc többet nyer -, de így sem kell szégyenkeznie, az állami pénzek osztásakor ott áll a sor elején. Személye, a famíliában elfoglalt helye és a vállalkozásai miatt a célkeresztben van, kiváltképp azóta, hogy a feladatait nem a legmagasabb szinten oldja meg, olyannyira nem, hogy az ország még uniós pénzeket is elbukott miatta (Elios…).

Ennek fényében – ez nem az Elios miatti gúnyolódás – egyáltalán nem meglepő, hogy a 34 millió forintos adomány politikai dimenzióba került. Hadházy Ákos kifejezetten lehangolónak minősíti az egyetem által közzétett képet – Tiborcz éppen átadja a pénzt a SOTE klinikai rektorhelyettesének -, miközben Bayer Zsolt pedig a baloldalt üti, amiért nem ünnepli az adományázó hőst.  Voltaképpen mindkét attitűd érthető: ha Tiborcz körül nem minden tiszta, ha mint Hadházy írja csak az Elios ügyön keresett 3.5 milliárd forintot, akkor az az egyszázaléknyi felajánlás legfeljebb szépségtapasz lehet. Hadházy sietve hozzáteszi, hogy talán a Microsoft-ügy miatt vált ilyen nagylelkűvé az ország veje, de ezt tegyük a független képviselő rosszindulatú gondolatai közé. Maradjunk ott, hogy 34 millió, ha egyébként milliárdokhoz jutok korrupt, protekcionista módon, akkor az igazán nem sok, illetve nem is kirakatba való.

De igaza van Bayernek is: Tiborczot senki nem kötelezte arra, hogy forintosítva is kimutassa szociális érzékenységét, igazán nem szép a baloldaltól, ha az elismerés helyett belekössön a fiatalemberbe, csak azért, hogy újra rúghasson egyet Orbán Viktoron. Hiszen 34 millió nagyon sok pénz, sok-sok gyerek életet lehet megmenteni az ebből az összegből vásárolt készülékekkel. Hajtsunk tehát fejet Tiborcz előtt – ahogy ezt a Bayer sugallja -, és próbáljunk meg tisztességgel adózni a nemes gesztus felé. Hiszen költhette volna másra is Tiborcz a pénzt, eltehette volna saját zsebébe, és ne azt firtassuk, hogy fér-e még abba a zsebbe több pénz. Mindig fér több, ahogy ezt Mészáros Lőrinc esetében is láthatjuk.

Szóval ne itt, ne ennél az adománynál kapargassuk, hogy miként és hogyan jut sokkal több egy olyan vállalkozónak, aki történetesen Orbán Ráhel férje, mint azoknak, akik nem kerülhettek be egy ilyen szerencsés családba. (És azt se bolygassuk most, hogy Tiborcz miért nem a saját jövedelméből adta ezt a 34 milliót, miért abból a cégből, amelynek nem kizárólagos, de többségi tulajdonosa.) Örüljünk annak, hogy 8-20 gyerek életét mentett most meg az adomány, és egyáltalán nem azt a célt szolgálta, hogy Tiborcz Istvánt mentse meg. Már csak azért sem, mert – térjünk vissza a nyitó gondolathoz –egy normális társadalomban úgy is menthetetlen lenne.