Merkely Béla is koronavírusos

HírKlikk 2020. november 20. 08:00 2020. nov. 20. 08:00

A Semmelweis Egyetem rektorának a hét elején lett pozitív a tesztje, azóta már tüneteket is mutat.

Merkely Béla Facebook-oldalán azt írja: ma megtartották a Semmelweis Egyetem rektori fórumát, ahol a hallgatóknak is volt lehetőségük kérdezni tőle. 

„Ahogy halad előre a Covid-19 járvány, mindannyian látjuk, hogy kissé megváltozik az életünk, mindenkinek lesz saját tapasztalása a vírussal kapcsolatosan. Az elmúlt napokban a családom tagjai közül többen is megfertőződtek az új típusú koronavírussal, és sajnos a hét elején az én PCR tesztem is pozitivitást mutatott, tegnap óta pedig már tüneteim is vannak" – írja a rektor, hozzátéve: így már saját tapasztalatból állíthatja, hogy ez nem csupán egy nátha, de még csak nem is egy influenza, hanem egy sokkal komolyabb fertőző betegség, amely teljes embert kíván a legyőzéséhez.

„Ennek okán, mindent meg kell tennünk, hogy elkerüljük a megfertőződést! Hallgatóinkra nagy szükség van a járvány megfékezéséhez, hiszen mint egy orvos- és egészségtudományi egyetem növendékeit, fel kell készítenünk őket választott hivatásukra, s mint Semmelweis polgárok, össze kell fognunk és együtt kell helytállnunk a pandémia leküzdésére!" – hangsúlyozza a professzor.