Mészáros Lőrinc 750 milliárd forintért szerez örömet a magyaroknak

Föld S. Péter 2019. április 29. 08:42 2019. ápr. 29. 08:42

Mészáros Lőrinc vasútépítő cége újíthatja fel - két kínai cég partnereként - a Szerbiába vezető Budapest-Belgrád vasútvonalat. A vállalkozás várhatóan 750-900 milliárd forint körüli összegbe kerül. A hivatalos indoklás szerint Mészáros cége nem azért kapta a megbízást, mert az egykori gázszerelőből lett milliárdos Orbán Viktor gyerekkori pajtása, és sokak szerint strómanja. Szigorúan szakmai szempontok játszottak szerepet az elbírálásban, ami magyarul azt jelenti, hogy Mészáros Lőrincnél senki nem tud jobban vasutat építeni Magyarországon.

Mi magyarok úgy örülünk ennek a hírnek, mint majom a farkának. Örültünk mi már sok mindennek, már akkor is nagyon odavoltunk a boldogságtól, amikor 2014 végén megtudtuk, hogy Orbán Viktor és kompániája - majdnem kormányt  írtunk – a Várba költözik,

„Sokba fog kerülni, de mindannyiunk örömét fogja szolgálni.” Onnan tudtuk, hogy örülni fogunk, mert L. Simon László, a finoman cizellált költeményeiről elhíresült, akkor államtitkárként dolgozó politikus ezt válaszolta arra a kérdésre, hogy mennyibe fog kerülni a Karmelita kolostor felújítása, ahová Orbán Viktor és hivatala költözik.

Már örültünk, és a seggünket csapkodtuk a földhöz örömünkben, amikor még csak tervbe volt véve a költözés. Amikor meg elkészült, és kiderült, hogy a tervezettnél sokkal többe került, akkor még ennél is jobban örültünk.

Nekünk nem lehet elég örömet szerezni, örülős nép vagyunk, nem tehetünk róla. És most megint van ok az örömre, Mészáros kaszál 750 milliárdot, de pénz nem számít, van belőle dögivel.

Hogy szegénynek mutatjuk magunkat, és ételosztásnál hosszú sorokban állunk, az ne érdekelje a tisztelt urakat. Ez csak a látszat, a költővel szólva: fecseg a felszín, hallgat a mély. A mélyben ugyanis nagy öröm lakozik. Csak hát, mi magyarok szerény és visszafogott nép vagyunk, nem mindig tudjuk kimutatni a boldogságunkat. Hogy mekkora öröm nekünk, ha a mi pénzünkön másoknak sikerül. Tessék minket még hülyébbnek nézni! Fát vágni a hátunkon, a szemünkbe röhögni, hadd örüljünk ennek is!

Amúgy ipari-agrár-szabadságszerető-örülős nép vagyunk. Legjobban a mások sikerének örülünk. Nekünk úgysincs saját örömünk, de nem is kell, attól vagyunk jól, ha másoknak van. Miért is irigykednénk, hiszen Lázár János már évekkel ezelőtt a szemünkbe mondta az igazságot: akinek semmije sincs, az annyit is ér. Örülünk hát, mi mást is tehetnénk: örömteli évek állnak mögöttünk. És ki tudja, hány örömteli év vár még ránk.

Ha lehetne, sürgetnénk az időt: mikor lesz már Szijjártó Péternek a mostani, 167 milliósnál is drágább háza? A jelenleginél több fürdőszobával, melegebb vizű medencével? Úgy szeretnénk még jobban örülni.

Mikor megy legközelebb Kósa Lajos kis kompániájával Új-Zélandra, Rolling Stones-t hallgatni? Mikor vág bele újabb százmilliós vállalkozásba Kósa Lajos édesanyja?

Szegény Rogán Antal is, ha igaz, már az utóbbi időkben nem nagyobbodott a lakása a Pasa Lakóparkban. Tessék egy kicsit jobban iparkodni, nehogy már öröm nélkül maradjon a magyar!

Hatni, alkotni, gyarapodni, hogy a haza fényre lehessen derülve.

Nem vagyunk telhetetlenek, jutott nekünk öröm már eddig is elég, de szeretnénk még jobban örülni. Gyarló nép vagyunk mi, magyarok: mindennap szeretnénk jó, és még annál is jobb híreket hallani. Hogy Mészáros Lőrincnek, a Világegyetem Leggyorsabban Gazdagodó Gázszerelőjének ma megint többje van, mint amennyi tegnap volt.

Csak azért mert, Lölő okosabb, mint Zuckerberg.

Jó hírek kellenek a magyaroknak, és az sem baj, ha ezek nem rólunk szólnak. Nekünk a mások öröme többet jelent, mint a saját boldogságunk. Ha látjuk, hogy Rogán Antal örül, aznap már nem éltünk hiába. Kósa Lajosról, Mészáros Lőrincről nem is szólva.

Annak idején először Rákosival mesélték a következő viccet, később a többi országvezető is megkapta. A vicc így szól: Megy Rákosi Mátyás gépkocsival a Dunaparton, lemennek a rakpartra. Rákosi elégedetten nézi a hátsó ülésről a várost, és odaszól a sofőrnek: - Úgy szeretnék valami örömet okozni az én népemnek. Mire a sofőr: - Hajtsak a Dunába, Rákosi elvtárs?