„Mi nem ilyen Magyarországot szeretnénk”

HírKlikk 2019. május 7. 09:37 2019. máj. 7. 09:37

Az EU-s fejlesztési forrásokat a szocialisták szerint az egészségügyre, oktatásra, és a munkakörülmények javítására kellene költeni. „Ne a miniszterelnök közvetlen környezete hordja haza az európai uniós pénzeket” - mondta kedden az M1 reggeli műsorában Tóth Bertalan, az MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője.

Óriási jelentősége van ennek az évnek, hiszen két választás is lesz Magyarországon – mondta. Az európai parlamenti és az őszi önkormányzati választás ráadásul erősen összefügg, mert ma úgy áll a helyzet, hogy Orbán Viktor azzal áll bosszút az Európai Néppárton, hogy „rossz fiúk” társaságát keresi Európában, olyan szélsőjobboldali, populista politikusok jönnek Magyarországra, akik az európai uniós együttműködést szétfeszíteni akarják – hangoztatta.

Az ilyen szélsőséges politikusokkal folytatott párbeszéd, és az ebből következő szélsőjobboldalra tolódása a Fidesznek, kizárólag arról szól, hogy kevesebb közös európai szabályt kelljen betartania itthon a Fidesznek, és tovább tudja építeni a birodalmát – jelentette ki. Ebben a NER-nek is hívott birodalomban Tóth Bertalan szerint „egyre inkább gazdagodik” Orbán Viktor családja, illetve a volt gázszerelője, „miközben emberek ezreit teszik ki az utcára, családok ezreit lakoltatják ki”.

Az egészségügy romokban hever, több mint 80 orvos mondott fel a Péterffy kórház egyik részlegén a minap is, a magyar munkavállalók fizetése pedig nem éri el ez európai átlagkereset kétharmadát sem – sorolta a problémákat, hozzátéve, hogy „mi nem ilyen Magyarországot szeretnénk”. Az MSZP-Párbeszéd szövetség egy olyan Európában gondolkodik, ami a benne élő emberek anyagi és fizikai biztonságát az együttműködés révén teremti meg – mondta el a műsorban, hozzátéve: ennek érdekében jött létre az MSZP és a Párbeszéd új baloldali szövetsége, illetve az egyetlen közös lista a május végi európai parlamenti választásra.

Ami a szocialisták és a zöldek konkrét programját illeti, Tóth Bertalan elsősorban a szociális biztonság megteremtéséről beszélt, ennek elemei közül kiemelve az európai minimálbér és minimálnyugdíj bevezetését, valamint a családi pótlék emelését. A szocialisták a pártok közül egyedüliként számszerűsítve is megfogalmazták a követeléseiket. Ezek szerint a legalacsonyabb európai bér nem lehet kevesebb 240 ezer forintnál, a legalacsonyabb nyugdíj Európában nem lehet kevesebb 95 ezer forintnál, és nem lehet különbség gyermek és gyermek között, azaz a családi pótlékot minimum 48 ezer forintra kell emelni az unió összes tagállamában.

Az EU-s fejlesztési forrásokat a szocialisták szerint az egészségügyre és az oktatásra, valamint a munkakörülmények javítására kellene költeni, „ne a miniszterelnök közvetlen környezete hordja haza az európai uniós pénzeket”. Ehhez Tóth Bertalan szerint arra van szükség, hogy hazánk csatlakozzon az uniós forrásfelhasználást ellenőrző Európai Ügyészséghez.

A bevándorlás kapcsán ismét elmondta, hogy kizárólag közös határvédelemben lehet gondolkodni ebben a kérdésben, végül pedig arra kérte a magyar választókat, hogy minél többen vegyenek részt a május 26-i szavazáson, és támogassák az MSZP-P közös listáját, hogy minél több Európa-párti képviselő képviselje Magyarország érdekeit az Európai Parlamentben.

Forrás: Hírklikk