Miért fontos a gyermekek beoltása?

HírKlikk 2021. november 27. 20:45 2021. nov. 27. 20:45

„Közvetítőként az 5-12 éves tünetmentes korosztály bőven tud fertőzni, a családon belül is és a közvetlen környezetében” – mondta Bense Tamás gyermekgyógyász Orbán Viktor miniszterelnök pénteki bejelentésére reagálva.

„Most jutott el oda a világ, hogy azt meri mondani legalább egy nagy gyógyszergyártó cég tudományosan igazolt eredmények alapján, hogy ajánlja a szülőknek, ajánlja a felnőtteknek, hogy oltsák be a gyermekeiket öt és tizenkét év közötti korban is. Mi szereztünk kétmillió vakcinát. Az első szállítmány december 20. környékén fog megérkezni, 130 ezer adag lesz, és utána folyamatosan fogják majd szállítani számunkra a gyerekekmek elérhető vakcinát” – mondta a közszolgálati rádióban adott interjújában Orbán Viktor.

Bense Tamás gyermekgyógyász a Ripost-nak reagált a miniszterelnök szavaira. Szerinte a koronavírus nagyon alattomos betegség a kicsiknél, mert ténylegesen enyhébb tünetekkel jelentkezik náluk, vagy teljesen tünetmentesen esnek át a fertőzésen, de a fertőzőképességük igen nagy tud lenni. Hangsúlyozta, hogy a gyermekorvosok nagyon régóta várják már, hogy az 5 és 12 év közötti korosztályt is oltani lehessen.

„Sajnos a gyerekeknél is járhat szövődményekkel a vírus, a gyerekek is tudnak lélegeztetőgépre kerülni, és náluk is jellemzőek az utótünetek, amik több héttel a betegség lezajlása után jelentkeznek” – tette hozzá Bense Tamás, aki elmondta, hogy ilyen utótünet lehet a különböző szerveket megbetegítő tünetegyüttes, a sokszervi gyulladás, ami érintheti a szívet, a tüdőt, a vesét, a májat, az idegrendszert, és viszonylag hosszadalmas a kilábalás belőle.

„Úgy gondolom, ahogy a legtöbb gyerekorvos, hogy indokolt az oltás, és készséggel részt veszek a gyerekek oltásában. Arra kérem a szülőket is, oltassák be gyerekeiket” – tanácsolta.

Forrás: ripost.hu