Miért távolították el Takaró Mihályt a Fasori Evangélikus Gimnázium tanárai közül?

HírKlikk 2021. augusztus 4. 19:45 2021. aug. 4. 19:45

Tényleg nincs a Fasori Evangélikus Gimnázium tanárai, tanulói és szülői közösségei vagy az Evangélikus Egyház vezetői között egy, egyetlenegy ember sem, aki elmondaná, hogy miért távolították el Takaró Mihályt statáriálisan a Gimnázium tanárai közül?! – kérdezi Vásárhelyi Mária szociológus.

Facebook-oldalán azt írja, nem azért távolították el, mert rasszista, mert antiszemita, mert felkészületlen és ostoba! Tudjuk, szerinte a „Nyugat egy zsidó lapocska”, „Kertész Imre nem magyar író”, „Esterházy kultúraromboló”, „Spiró György pedig nem is ember”. Az ilyesmi – úgy tűnik – ma már nem ok arra, hogy egy egyházi iskolából kirúgjanak egy tanárt.

De a tanárok, az érintett szülők és diákok pontosan tudják, hogy mi volt a valódi oka. És minden érintett szótlanul asszisztál ahhoz, hogy a kormány erre az emberre bízza a magyar diákok „ideológiai” oktatását vagyis a felnövekvő generációk agyának kilúgozását. Pedig hát a gyermekeinkről, unokáinkról van szó! Ha ez nem fontos, akkor mi a fontos?! Magyarország tényleg csak volt, nem lesz.

Vásárhelyi Mária posztját Horn Gábor is kommentálta. Szerinte „Az önmagában elmond mindent rólunk, hogy amiket felsoroltál és tudunk mind, azok nem voltak elegek az azonnali eltávolításhoz..., ha valami, akkor ez valóban gyermekeink veszélyeztetése!!”

Forrás: Facebook