Miheztartás végett, helyzetjelentés a Fidesz kongresszusáról

HírKlikk 2019. szeptember 29. 12:30 2019. szept. 29. 12:30

A Fidesz-frakció a továbbiakban is őrizni fogja az Országgyűlés méltóságát, és "az ellenzéki képviselők gyalázkodásával szembeni jogos indulat" sem tereli majd el a figyelmüket az emberek akaratáról - mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője vasárnap a kormánypárt tisztújító kongresszusán, Budapesten.

 Szavai szerint az ellenzék parlamenti viselkedését illetően jelentős javulástól nem kell tartani. Az ellenzéket jellemezve úgy fogalmazott: a "támolygó vezérük nyelvbotlásával", "a kígyózó kígyókkal" új korszak köszöntött be Magyarországon.

Kocsis Máté azt mondta: az ellenzék magatartása lehetne akár szórakoztató is, de van egy szomorúbb oldala, mert "reménytelen ellenzékünk (...) az alkalmatlanságát leplezendő", a parlamenti mindennapok részévé tette a provokációt, a ripacskodást és a trágárságot.

Úgy fogalmazott: "Megismertük a fékevesztett, önuralomra képtelen, olykor agresszív oldalukat, mindettől remélnek ugyanis mostanság politikai hasznot."

Felidézte: a tavaly december 12-i ülésnapon a levezető elnököt még a pulpitusra sem engedték fel, a jobbikos Jakab Péter pedig elfoglalta a miniszterelnök székét, és "úgy nyomkodta a szavazógépét, mintha nem lenne holnap". "Itt érdemes lenne még önmagában megemlékezni Tordai Bencéről is, de vegyék úgy, hogy ez most megtörtént" - tette hozzá. A frakcióvezető szerint ma már ott tart "a jobbikos szkinhedvezértől Vadai Ágnesig terjedő összefogás", hogy bármit elnéznének egymásnak egy kis hatalomért cserébe.

Megjegyezte: ugyanők az Országgyűlésben nem támogatták a családokról, az otthonteremtésről és az ország biztonságáról szóló javaslatokat sem.

Az ellenzéki főpolgármester-jelölt, zuglói polgármester, Karácsony Gergely pedig ott folytatta, ahol a többiek abbahagyták: szerinte Törökország fővárosa Isztambul, Csepel Észak-Pesten van, a Magyar Nemzet Múzeum pedig a Városligetben - mondta Kocsis Máté.

"Bukdácsol a kínosabbnál kínosabb ügyekben, sokadik hangfelvételi botrányába keveredik, és egy filmes díszletet telekspekulációnak gondol. Ő jelenleg az ellenzék csúcsragadozója, akinek alkalmatlansága bár nyilvánvaló, már nem is zavarja az ellenzéki pártokat" - mondta.

Innen folytatja a Fidesz képviselőcsoportja a parlamenti munkát október 21-től - zárta szavait a frakcióvezető.

Kubatov Gábor, a Fidesz alelnöke beszédében kijelentette: ma a Fidesz Európa legmodernebb és legszervezettebb pártja. A győzelmekhez mindenki hozzátette a magáét - mondta. Hozzátette: ahogyan a futballban, úgy a politikában sem ér semmit a második hely, mindenki csak a győzelmekre emlékszik.

Véleménye szerint a Fidesz többször is megfizette a siker árát, mások nem bírták volna ki a vereségeket, de ők mindig erősebbek lettek, mint előtte. Ha most a kongresszuson megkérdeznek egy fiatalt, miért van itt, azt mondja, azért, mert a szülei is ehhez a közösséghez tartoznak - közölte Kubatov Gábor. Hangsúlyozta: még ennél is jobb lesz a helyzet, amikor a Fidesz már a 120. születésnapját ünnepli majd.

Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő arról beszélt, hogy bár "a brüsszeli frontvonalban" a "csapataink harcban állnak", és továbbra is megvédik a magyar embereket, a nemzet érdekeit és Magyarországot, a bevándorláspárti erők elszántsága és indulata változatlan, új lendületet vesz a bevándorláspárti politika Európában.

Közölte: Olaszországban megnyitották a határokat az illegális bevándorlók előtt, és Olaszország, Franciaország, Németország és Málta az Európai Bizottság "bábáskodása" mellett megállapodtak az illegális migránsok kvóta szerinti szétosztásáról. "Kibújt a kvótarendszer szöge a bevándorláspártiak zsákjából", megint meghívólevelet küldtek a világ minden részére a gazdasági bevándorlóknak - jelentette ki.

A politikus kifejtette: az Olaszországba érkező migránsok jó részét átszállítják egy másik országba, és csak ott kezdődik meg a menedékkérelmük elbírálása, vagyis minden illegális bevándorló szabadon bejöhet az EU-ba, és már az unión belül - minden ellenőrzés nélkül - viszik át őket egyik országból a másikba.

Megjegyezte: "a Soros György fanatikus elképzeléseiből kinőtt terv" ismert, és a megvalósításáért a bevándorláspárti erők készek bármit megtenni.

Deutsch Tamás azt is mondta: a bevándorláspárti erők bosszút álltak Trócsányi László biztosjelöltön. Trócsányi László "a magyar Salvini", hiszen mindkét politikus bebizonyította, hogy a bevándorlás megállítható, ez csak politikai akarat kérdése - vélekedett.

A beszédek után döntöttek a Fidesz alapszabályának módosításáról, majd a tisztújításról tájékoztatva Kontrát Károly, a szavazatszámláló bizottság részéről elmondta: előzetesen pártelnöknek Orbán Viktort, alelnöknek pedig Kubatov Gábort, Kósa Lajost, Németh Szilárdot és Novák Katalint jelölték.

Forrás: MTI/Hírklikk