Miközben Mészárost tömik, gyorsítják a kilakoltatásokat

HírKlikk 2020. július 30. 10:57 2020. júl. 30. 10:57

Ezresével lakoltatja ki a kormány a cserbenhagyott embereket, miközben az MSZP és más köztársaságpárti vezette településeken szociális bérlakás-programokat indítanak a vezetők – erről beszélt dr. Szakács László, az MSZP elnökhelyettese szerda este, az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Gátlástalanul folytatja a kormány a nehéz helyzetbe került emberek, például a Mátrai Erőmű dolgozóinak kisemmizését, és még a kilakoltatásokat is növeli, noha az MSZP és a köztársaságpárti települések megmutatták, a szociális bérlakás program a jó irány.

Kérdésre, hogy nem feladata-e az államnak megmenteni az ország energiaellátását biztosító erőművet és az annak dolgozó embereket és családjukat, azaz nagyjából 27.000 embert. Szakács László elmondta, ez a kabinet feladata lenne, sőt, a korszerűsítés is, de az ügylet nem erről szólt. „Azt mondták, hogy 17,4 milliárd volt a veszteséges Mátrai Erőmű ára. Miért ekkora? Egy veszteséges cégnek 0 forint lehet az ára, mégis 17 milliárdért vásároltatták meg az adófizetőkkel. Majd azt láttuk – Tóth Bertalan pártelnökkel 0 a kiperelt dokumentumokból, hogy tőkeemelés, illetve átmeneti hitel kapcsán, még 58 milliárd forintot adtak át a tulajdonosoknak, és még ötmilliárdot kapott Mészáros Lőrinc, tagi kölcsön címén”.

Rámutatott, a Balaton mellett, amelynek az ingyenes használatáért most népszavazási kérelmet nyújtott be az MSZP – ami egyfajta előválasztásnak is tekinthető –, ugyanaz a Mészáros Lőrinc, „a nemzet gázszerelője”, a Kisfaludy-program keretében akkor is kaphatott 17,7 milliárd forintot szálloda-felújításra – miután elbocsátott 850 embert –, miközben mások csak akkor kapnak támogatást, ha megőrzik a munkahelyeket. „Mi lesz velük?” – kérdezte Szakács. „Rólunk és családjukról ki fog gondoskodni”?

A szocialista politikus emlékeztetett, hamarosan jönnek a kilakoltatások is a megfelelő szociális intézkedések helyett, hiszen lejárt a moratórium és több mint 3000 végrehajtás van folyamatban. „A moratórium alatt maga a végrehajtási eljárás nem állt le, csak rendőrrel nem dobták ki a családokat az utcára. Ugyanúgy ment az árverés, ugyanúgy lett árverési vevő, csak július elsejéig nem lehetett kilakoltatni az embereket. Mi azt tudjuk, hogy hányszor kell intézkedni. Ez közel 3000 lesz idén is, hiszen minden évben annyi volt. 3000-3500 családot raktak így ki, a többiek mentek maguktól” – hangsúlyozta az MSZP elnökhelyettese. Hozzátette, azoknak az ingatlanoknak a száma, amelyek végrehajtás alatt vannak, akár hitel, akár közüzemi tartozás kapcsán, e pillanatban 120.000 körül van.

Az MSZP javasolt megoldásáról a lakhatási válságra Szakács László elmondta, egy olyan bérlakás-építési programot kellene indítani, amely alapján, mindenki jutányos áron juthatna normális lakhatási lehetőséghez. „Erre nagyon jó példákat látunk a XIII. és a XIV. kerületben, jó példákat látunk Szegeden, tehát azokban a nagyvárosokban, ahol büszkék lehetünk arra, hogy a pályakezdéshez, az élet elkezdéséhez a családoknak sokat segítenek. A másik oldalon azt látjuk, hogy most lazítja a végrehajtás szabályait a kormány, de az adós szempontjából rosszabb szabályok vannak: miután kitűzték a végrehajtást, eddig 60 napja volt, hogy intézkedjen, pert indítson, megpróbálja saját maga értékesíteni a lakást, most azonban már csak 15 napja lesz”– mutatott rá az MSZP elnökhelyettese.